Legalább 154-en meghaltak a halloweeni rendezvényen kialakult tumultusban Szöulban

2022. október 29. – 19:35

Legalább 154-en meghaltak a halloweeni rendezvényen kialakult tumultusban Szöulban
Fotó: Jung Yeon-je / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A legfrissebb hatósági tájékoztatás szerint 154-en meghaltak, az áldozatok között 26 külföldi állampolgár van, további 133-an pedig megsérültek egy halloweeni rendezvényen kialakult tumultusban Szöulban, írja a CNN. A BBC szerint az áldozatok többsége szívrohamot kaphatott, miközben halálra taposták, illetve agyonnyomták egymást az emberek.

A hatóságok szerint további legalább 150 sérültje lehet a szerencsétlenségnek. Legalább 46 ember a helyszínen életét vesztette, számos áldozatot pedig a kórházba szállítás után nyilvánítottak halottnak.

A tömegszerencsétlenség azután történt, hogy a BBC szerint nagyjából százezren gyűltek össze a dél-koreai főváros Ithevon városrészében szombat este, hogy megünnepeljék az első maszkmentes halloweent a koronavírus-járvány kitörése óta. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a szerencsétlenséget az okozhatta, hogy túl sokan zsúfolódtak be egy szűk utcába Ithevon szórakozónegyedében.

A hatóságok legalább 81 hívást kaptak a városrészből olyan emberektől, akik légzési nehézségekre panaszkodtak. Összesen 364 tűzoltó és 400 rendőr érkezett a helyszínre. A közösségi médiában terjedő felvételeken az utcán fekvő hullazsákok, valamint újraélesztést végző mentősök és tűzoltók láthatóak.

Az alábbi felvételen, mely feltehetően még a szerencsétlenség előtt készült, az látszik, hogy mennyi ember zsúfolódott össze a szórakozónegyedben.

Jun Szokjol elnök közleményt adott ki, amelyben felszólította az illetékeseket, hogy biztosítsák a sérültek gyors ellátását és ellenőrizzék az ünnepségek színhelyét. Utasította az egészségügyi minisztériumot, hogy gyorsan vonultassanak fel katasztrófavédelmi orvosi csapatokat, és biztosítsanak ágyakat a közeli kórházakban a sérültek ellátására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!