A britek szerint az oroszok fegyverzethiányos, képzetlen katonáikkal csak védekezni tudnak

2022. október 28. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Szokásos napi jelentésében a következőkről ír a brit védelmi minisztérium:

  • A létszámhiány lehet az oka, hogy az oroszok a frissen mozgósított tartalékosokkal töltötték fel a Dnyipro folyótól nyugatra állomásozó egyes egységeiket.
  • 2022 szeptemberében az orosz tisztek a Herszoni régióban szolgáló századaikról azt mondták, hogy azok egyenként hat-nyolc emberből álltak, miközben 100 fő körüli létszámmal kellene bevetésre indulniuk.
  • Az orosz szárazföldi erők az elmúlt hat hétben védelmi állásokat igyekeztek kiépíteni az ukrajnai frontvonal legtöbb részén.
  • Ezt a döntés azt jelzi, hogy reálisabban mérték fel a fegyverzethiányos, képzetlen katonáik harcképességét, és belátták, hogy az ukrajnai orosz haderő ebben az állapotában leginkább csak védelmi műveletekre képes.
  • Még ha az oroszoknak sikerül is hosszú távú védekezésre berendezkedniük, és megszilárdítaniuk védelmi vonalaikat Ukrajnában, csapataik emiatt továbbra is sebezhetőek maradnak.
  • Ahhoz, hogy ismét átvegyék az irányítást a történések felett, olyan képzettebb, mozgékonyabb egységekre lenne szükségük, amelyek vissza tudják verni a gyors ukrán támadásokat, valamint nagyobb szabású offenzívát is képesek indítani.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!