Klímaaktivisták most Monet egyik festményét öntötték le, üveglap védte meg a krumplipürétől

2022. október 23. – 19:39

Klímaaktivisták most Monet egyik festményét öntötték le, üveglap védte meg a krumplipürétől
Két német klímaaktivista krumplipürével öntötte le Claude Monet üvegfal mögött kiállított képét, majd a falhoz ragasztották magukat – Fotó: Letzte Generation

Másolás

Vágólapra másolva

Vincent Van Gogh festménye ellen indított paradicsomleveses pszeudotámadás után nem sokkal egy másik remekmű és egy másik napközikből kikophatatlan étel került klímaaktivisták étlapjára. A németországi Postdamban Claude Monet Szénakazlak című festménye került egy adag krumplipüré mögé.

Ahogy Van Gogh képének, úgy a Szénakazlaknak sem lett komoly baja, mert ezt a legutóbb 111 millió dollárért eladott festményt is üveglap mögött mutatják be a közönségnek.

A Letzte Generation (Utolsó generáció) nevű csoport egyik tagja azt mondta, a krumplipürés akciót arra szánták, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy éghajlati katasztrófa felé tartunk. Miután rámázolták az üveglapra a pürét, két aktivista a falhoz ragasztotta a kezét.

„Klímakatasztrófában vagyunk, és csak a paradicsomlevestől vagy a krumplipürétől félted a festményt?. Tudod, hogy én mitől félek? Félek, mert a tudomány azt mondja, hogy 2050-ben nem fogjuk tudni etetni a családjainkat. Krumplipüré kell egy festményen, hogy meghallgasson? Ez a festmény semmit sem fog érni, ha az élelemért kell harcolnunk. Mikor fogtok végre elkezdeni figyelni? Mikor kezdtek végre figyelni, és mikor hagyjátok abba a szokásos üzletmenetet?” – mondta az egyik aktivista.

„Ha egy festményt krumplipürével vagy paradicsomlevessel kell megdobálni ahhoz, hogy emlékeztessük a társadalmat arra, hogy a fosszilis energia mindannyiunkat megöl, akkor krumplipürét kenünk egy festményre” – tették hozzá.

A Tagesspiegelnek a múzeum szóvivője azt mondta, hogy a rendőrök gyorsan kiérkeztek, és viszonylag könnyen leválasztották a tüntetőket a falról. Azt még vizsgálják, hogy a püré befolyhatott-e a festményre az üveglap mögé.

A múzeum szóvivője elmondta, hogy a festményt üveggel fedték le, így a vásznat nem érte volna közvetlenül a krumpli.

(via Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!