A finn miniszterelnök tárgyalt Orbánnal, reméli, hogy a magyarok nem akadályozzák a NATO-csatlakozást

2022. október 20. – 19:45

Másolás

Vágólapra másolva

Sanna Marin finn miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs előtt interjút adott a Politicónak, és ebben többek közt arra is kitért, hogy beszélt Orbán Viktorral Finnország NATO-csatlakozásáról. Svédország és Finnország nem sokkal az orosz-ukrán háború kitörése után jelezte, hogy felvételét kéri a NATO-ba. Ennek véglegesítéséhez a harminc tagország jóváhagyása is kell, azonban Magyarország és Törökország még nem ratifikálta a kérelmet.

Fotó: Nurphoto / Nicolas Economou/ Getty Images
Fotó: Nurphoto / Nicolas Economou/ Getty Images

Sanna Marin azt mondta, nem számít akadályokra a két ország részéről. „Beszéltem Orbán Viktor miniszterelnökkel és Erdoğan elnökkel is a helyzetről, és úgy vélem, hogy Finnország és a finn pályázat esetében nem lehetnek problémák” – fogalmazott az államfő. Hozzátette, hogy szerinte nagyon fontos, hogy Helsinki és Stockholm együtt csatlakozzon a szövetséghez, „mert északon ugyanaz a biztonsági környezetünk”.

Szijjártó Péter külügyminiszter már július 14-én benyújtotta az Országgyűlésnek a finn és a svéd csatlakozási kérelemről szóló törvényjavaslatokat, de a kérdés azóta sem került napirendre a Parlamentben. Szeptemberben kérdésünkre az Országgyűlés sajtóosztálya annyit válaszolt, hogy az őszi napirendben szerepel majd a ratifikáció tárgyalása. A momentumos Tompos Márton a héten azt derítette ki, hogy a kormány azért nem veszi napirendre a finn–svéd NATO csatlakozást, mert „még folyik a társadalmi egyeztetés”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!