Gyermek áldozatai is vannak az iráni tüntetéseknek

2022. október 18. – 14:38

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonhárom gyermek is meghalt a több hete zajló iráni tüntetések során, sok kiskorút pedig őrizetbe vettek, közölte az ENSZ új emberi jogi főbiztosa Genfben – írja az MTI.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Volker Türk elmondta, hogy több gyerekkel éleslőszer végzett, mások pedig verésbe haltak bele. A főbiztos szerint több gyermeket iskolai razziák során vettek őrizetbe, pontos számuk azonban nem ismert. Hozzátette, hogy néhányukat „pszichológiai kezelésre” küldték. Az Iráni Emberi Jogok (IHR) nevű, norvégiai székhelyű szervezet a múlt héten közölte, hogy a tiltakozások során már körülbelül 100-an vesztették életüket.

Iránban szeptember közepén egy fiatal kurd nő, Mahsza Amini halála után kezdődtek tüntetések. A 22 esztendős kurd nő szeptember 13-án érkezett Teheránba az ország nyugati határán található Szakkez városából. Egy metrómegállónál az iszlám szokások betartatásán őrködő karhatalmi szervezet emberei mégis egy „helytelen” öltözködés miatt előállított nőkkel teli kisbuszba tuszkolták – úgy tűnik, arra hivatkozva, hogy nem megfelelően viselte a fejkendőjét.

Iránban a történtek után hatalmas méretű tüntetéshullámról, itt írtunk bővebben. A többség azonban már nem csak a történtek miatt tüntet, hanem az az iráni vezetés – köztük is Ali Hamenei ajatollah, politikai és vallási vezető – ellen is. Hogy hogyan élik most a mindennapjaikat a nők Iránban, mit várnak a demonstrációktól, arról lapunk ott élőket kérdezett, ezt a cikket itt olvashatják.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!