Több mint száz ukrán nő szabadult ki orosz fogságból egy fogolycsere keretében

1471

Újabb fogolycserét hajtott végre az ukrán és az orosz oldal, ezúttal 108 ukrán nő szabadult ki orosz fogságból – jelentette be hétfőn Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Telegramon. „Ez az első, hogy kizárólag nőket hoztunk ki. A fogságban anyák és lányok voltak, akiket rokonaik várnak haza” – írta Jermak.

Közlése szerint a kiszabadított nők közül 37-en a mariupoli Azovsztal üzemben estek fogságba, közülük 11-en tiszti rangot viseltek. „Harmincöten az ukrán fegyveres erőknél, 32-en a haditengerészetnél, 12-en területvédelmi egységeknél, nyolcan a nemzeti gárdánál – közülük ketten az Azov ezrednél –, öten a védelmi minisztérium alá tartozó Állami Különleges Közlekedési Szolgálatnál és négyen a határőrségnél teljesítettek szolgálatot, további 12 nő pedig civil” – sorolta Jermak.

Hangsúlyozta, hogy a kiszabadítottak között vannak, akiket az úgynevezett Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokban börtönöztek be jogtalanul, és még az Ukrajna elleni februári orosz invázió előtt fogták el őket. Jermak hozzátette, hogy a fogolycsere meglehetősen feszült légkörben zajlott. A kiszabadítottak valamennyien orvosi vizsgálatokon, majd rehabilitációs kezeléseken fognak átesni – tette hozzá az Ukrajinszka Pravda hírportál.

(MTI)

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!