Az EU kiképzőmissziót indít Ukrajna számára, Magyarország egyedüliként nem szavazta meg

2022. október 17. – 14:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország egyedüliként a konstruktív tartózkodás lehetőségével élt, tehát nem gátolta, de nem is támogatta azt a kiképzőmissziót, amit az EU indít Ukrajna hadserege számára – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxemburgban, a külügyi tanács ülését követően a Facebookon. A külügyminiszter azt mondta, Magyarország ebben a kiképzésben nem vesz részt, kiképzőket sem küld, a működés költségeihez sem járul hozzá Magyarország. Szijjártó hangsúlyozta, hogy nagyon harcias volt a hangulat, a békéről senki sem beszélt, csak ő.

Hangsúlyozta, Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába. A fegyverszállítási támogatásokra újabb összeget szavaztak meg a külügyminiszterek, így már kb. 3 milliárd eurónyi összeget fordít az EU erre. Ezt Magyarország is megszavazta, mondta Szijjártó, de hozzátette: „Jeleztem, hogy nem tudom garantálni, hogy ez a következő alkalommal is így lesz-e, mivel az európai békekeret több más fontos célra is tartalmazott pénzügyi előirányzatot”. Itt említette például az illegális migráció kérdését, amit beszámolója szerint Magyarország is nagyon megérez. Keletről menekültek jönnek, délről pedig „illegális migránsok tömegei tartják ostrom alatt a magyar határt”. Hozzájárultunk most, de egyáltalán nem jelenti ez azt, hogy a következő csomag esetén is a beleegyezésünket adjuk, mondta.

Szóba került az Északi-Áramlat elleni támadás, amit Szijjártó egy „döbbenetes terrorcselekményként” említett.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!