A brit védelmi minisztérium szerint sok besorozott orosznak magának kell megvennie a felszerelése egy részét

2022. október 15. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériumának friss jelentésében az áll, az elmúlt két hét folyamán megérkeztek a frissen mozgósított orosz katonák első kontingensei a frontra, felszerelésük azonban hiányos az eddigi harcoló csapatokéhoz képest.

A fő probléma a britek információi szerint a testpáncél, sok mozgósított katonának nem jut, ha nem veszi meg magának előzőleg. A 6B45 golyóálló mellény hiánycikk, amit már a piaci folyamatok is mutatnak: a háború kitörése előtt 12 ezer rubelért lehetett megvásárolni, mostanra 40 ezer rubelért árulják online, ez a kereslet növekedéséről tanúskodik.

A helyzet furcsasága, hogy 2020-ban 300 ezer embernek elég felszerelés beszerzését kommunikálta Oroszország, ennek bőségesen elégnek kellene lennie a most Ukrajnában harcoló csapataik ellátására. A brit minisztérium diagnózisa szerint a kiterjedt korrupció és a rosszul szervezett logisztika továbbra is az oroszok gyenge teljesítménye mögötti fő okoknak számítanak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!