Meg kell nyugtatunk a piacokat – mondta az új brit kormányfő, miután kirúgta a pénzügyminiszterét

2022. október 14. – 14:01

Másolás

Vágólapra másolva

Beigazolódtak az angolszász média értesülései: Liz Truss kormányfő menesztette pénzügyminiszterét, Kwasi Kwartenget, írja a BBC. Kwarteng az Egyesült Államokból jött haza, mert Truss hazakérette egy sürgős megbeszélésre. Időközben miniszterelnök meg is nevezte új pénzügyminiszterét: Kwartenget Jeremy Hunt váltja, aki már egészségügyi miniszterként és külügyminiszterként is tagja volt korábbi kormányoknak.

Igyekeznek megnyugtatni a piacokat

Liz Truss a pénzügyminiszter váltást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy alacsony adókat és gyorsan növekvő gazdaságot szeretne a jövőben. Elismerte, hogy a szeptemberben bemutatott gazdasági mentőcsomagjuk „tovább ment” a vártnál, ezért most arról kell gondoskodniuk, hogy megnyugtassák a piacokat. Ennek érdekében döntöttek úgy, hogy a társasági adó emelését megtartják.

Truss bízik benne, hogy új minisztere a növekedés irányába mozdítja majd el a gazdaságot. A tervek szerint Jeremy Hunt a hónap végén nyújtja majd be középtávú költségvetési tervét. Liz Truss hozzátette, hogy „hihetetlenül” sajnálja Kwasi Kwartenget menesztenie kellett.

Kwarteng mentőcsomagja után mélyrepülésbe kezdett a font

A korábbi pénzügyminiszter szeptember végén mutatta be a brit parlamentben a kormány nagy gazdasági mentőcsomagját, amely az 1972 óta legnagyobb adócsökkentéssel és a gazdasági szabályozás lazításával akarja belökni a brexit óta látványosan gyengén teljesítő, újabban pedig a többi európai gazdasághoz hasonlóan a koronavírus-járvány, az energiaár-emelkedés és az inflációs spirál által is meggyengített brit gazdaságot. A beszéd hatására a font mélyrepülésbe kezdett, majd később történelmi mélypontra ért az amerikai dollárral szemben. Ezzel párhuzamosan a kötvénypiacon is kisebb pánikot okozott a bejelentés, ahol eladási hullám söpört végig, és az – egyebek mellett a brit gazdasági kockázatokat is jelző – hozamok évtizedes csúcsokra emelkedtek.

Az ideges reakció oka az volt, hogy a gazdaságélénkítő terv piaci szereplők és elemzők szerint túl drága, kevés hatással lesz a növekedésre, jelentősen rontja a brit adóssághelyzetet, és az inflációt is növelheti, ezzel pedig a brit jegybanki politikát is aláássa. Néhány napja az adócsökkentési tervek egy részéből már visszakozott a kormány.

Kwarteng lett a második legrövidebb időre kinevezett pénzügyminiszter az Egyesült Királyság történelmében a maga 38 napjával. A rekordot Iain Macleod tartja, aki szívrohamban halt meg mindösszesen harminc nappal azután, hogy 1970-ben kinevezték. 2019 óta Kwarteng a negyedik pénzügyminiszer, akit kineveztek: ebben az időszakban több rekorder is akadt. Nadhim Zahawi (harmadik legrövidebb idő) 63 napig volt pénzügyminiszter, míg Sajid Javid 204 napig, ezzel pedig övé a negyedik hely.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!