Észak-Korea taktikai atomtöltetek célba juttatására alkalmas robotrepülőgépeket tesztelt

2022. október 13. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea két, taktikai atomtöltetek célba juttatására is alkalmas robotrepülőgépet indított el szerdán – közölte az észak-koreai állami média, hozzátéve, hogy az indításokat maga az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun felügyelte.

A robotrepülőgépek – amelyek a ballisztikus rakétáknál jóval alacsonyabb magasságban repülnek, így nehezebb őket észlelni és elfogni – szerdán 2000 kilométert tettek meg a tenger felett, mielőtt célba értek volna – közölte a KCNA észak-koreai központi hírügynökség.

Phenjan a közelmúltban ballisztikus rakétakísérletek sorozatát hajtotta végre, amelyeket taktikai nukleáris gyakorlatoknak nevezett, és amelyek során dél-koreai repülőterek és katonai létesítmények megsemmisítését szimulálták. Elemzők arra figyelmeztettek, hogy az észak-koreai rezsim befejezte egy újabb nukleáris kísérlet előkészületeit – írja a Guardian.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető – Fotó: KCNA via Reuters
Kim Dzsongun észak-koreai vezető – Fotó: KCNA via Reuters

Kim Dzsongun szerint országa nukleáris harci erői „teljes készültségben vannak”, és a tesztek újabb figyelmeztetésnek minősülnek az ellenségeik számára. „Kim Dzsongun hangsúlyozta, hogy minden erőfeszítést a nukleáris harci erők végtelenített és felgyorsított fejlesztésére kell összpontosítani” – áll az észak-koreai jelentésben.

Kim Dzsongun 2021 januárjában, egy kulcsfontosságú pártkongresszuson a taktikai atomfegyverek fejlesztését tette elsődleges prioritássá, és idén fogadkozott, hogy a lehető leggyorsabban fejleszti Észak-Korea nukleáris erőit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!