Putyin: Ha az EU akarja, Oroszország elindítja a gázt az Északi Áramlat 2 ép vezetékén

2022. október 12. – 15:36

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország készen áll a gázszállítások újraindítására az Északi Áramlat 2 gázvezeték még üzemben lévő szakaszán, ha az EU igényli azt, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, az Oroszországi Energiahét fórumán, amin Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz. A Guardian beszámolója szerint Putyin azt mondta, a labda az EU térfelén pattog, el kell döntenie, szeretné-e a szállítást – ha igen, Oroszország kész megnyitni a csapot.

Putyin egyúttal azt is állította, hogy nem országa a felelős a magas energiaárakért (Ukrajna megtámadását itt nem említette), hanem szerinte a Nyugat tehető felelőssé a globális energiaválság kialakulásáért és elszabadulásáért. Az orosz elnök szerint a legszegényebb országoknak kell majd a legnagyobb árat fizetniük az emelkedő energiaköltségekért.

Az orosz elnök az Északi Áramlat gázvezetékeket ért robbantásokra is kitért, és azt mondta, „kétségtelen, hogy ez egy nemzetközi terrorcselekmény volt, amelynek célja az egész kontinens energiabiztonságának az aláásása volt”. Putyin szerint a szándék egyértelműen az lehetett, hogy blokkolják és megsemmisítsék az olcsó energiaellátást, és megfosszák emberek és ipari fogyasztók millióit a gáztól, hőtől, energiától és más erőforrásoktól.

A Balti-tenger alatti robbanások a múlt hónapban rongálták meg az Északi Áramlat 1 vezetéket, amely fő útvonalát képezte az Európába irányuló orosz gázszállításoknak. Megrongálódott az Északi Áramlat 2 vezeték is, amelyet viszont nem is állítottak üzembe azután, hogy az ukrajnai orosz invázió miatt Németország felfüggesztette a vezeték hitelesítési eljárását.

Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy ők támadták meg a vezetékeket, de az Egyesült Államok és szövetségesei ezt tagadták.

Putyin a kercsi hidat ért támadásról beszélt: ezért az ukrán különleges erőket tette felelőssé, az esetet terrortámadásnak nevezte. Az orosz szárazföld nyugati és a Krím keleti partját összekötő, 18 kilométeres hidat szombaton reggel hatkor érte robbanás, az építmény jelentősen, de nem véglegesen és nem használhatatlanul megrongálódott. A robbantás egy Oroszországnak stratégiailag és szimbolikusan fontos célpontot ért, és megölt három embert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!