Biden: 60 év után először ismét nukleáris armageddon fenyeget, most Putyin miatt

2022. október 7. – 07:20

Másolás

Vágólapra másolva

„Armageddon” fenyeget, ha Vlagyimir Putyin taktikai atomfegyverrel próbálja megnyerni az ukrajnai háborút – mondta Joe Biden amerikai elnök csütörtökön egy New York-i demokrata adománygyűjtő rendezvényen. Szerinte Kennedy és a kubai rakétaválság óta nem került közel a világ ennyire a nukleáris katasztrófához.

„Van egy fickó, akit elég jól ismerek” – mondta Biden az orosz elnökre utalva. „Nem viccel, amikor taktikai atomfegyverek, biológiai vagy vegyi fegyverek lehetséges bevetéséről beszél, mert a hadserege, mondhatni, jelentősen alulteljesít”.

Putyin és tisztségviselői többször is azzal fenyegetőztek, hogy bevetik Oroszország nukleáris arzenálját, hogy ezzel próbálják elrettenteni az Egyesült Államokat és szövetségeseit Ukrajna támogatásától. Az egyik félelem az, hogy egy rövid hatótávolságú „taktikai” nukleáris fegyverrel próbálnák megállítani az ukrán ellentámadást, és ezzel tárgyalásra, valamint területátadásra kényszerítenék Kijevet.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!