Putyin: Hiba, hogy a mozgósításra betegeket és időseket is behívtak katonának

2022. szeptember 30. – 08:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az AFP szerint Vlagyimir Putyin a biztonsági tanácsával közös videókonferencián azt mondta: „A mozgósítás sok kérdést vet fel. Minden hibát ki fogunk javítani, és biztosítanunk kell, hogy azok ne ismétlődjenek meg.”

Az elnök szeptember 21-én rendelt el részleges mozgósítást az Ukrajnában zajló háború katonai utánpótlásának megerősítésére.

Az orosz média és a közösségi oldalak idős emberek, diákok, betegek vagy katonai gyakorlattal nem rendelkező sorkatonák mozgósításáról számoltak be. Az akció országszerte tiltakozásokat váltott ki, és férfiak ezrei menekültek külföldre. A repülőjegyek iránti kereslet annyira megnövekedett, hogy volt, aki 11 millió forintnyi rubelt fizetett azért, hogy kijusson az országból.

Putyin javítandó példaként hozta fel a nagycsaládos apák, a súlyos betegségben szenvedők vagy a nagyon idős emberek beidézését, annak ellenére, hogy ezek a csoportok jogilag mentesültek a mozgósítás alól.

„Ha hibát követtünk el, azt ki kell javítani, és azoknak, akiket megfelelő indok nélkül beidéztek, haza kell jönniük” – mondta Putyin.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn elismerte, hogy a mozgósítás során inkább a 300 ezer tartalékos katonára, például teherautó-sofőrökre kellett volna összpontosítani.

Az OVD-Info szervezet szerint több mint 2400 embert vettek őrizetbe a mozgósítás elleni tüntetéseken a szeptember 21-i bejelentése óta.

(The Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!