Szankciók, vízumkorlátozások, elítélés – így reagálnak a világ vezetői az ukrán régiók elcsatolására

2022. szeptember 30. – 17:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sorban jelennek meg a világ vezető szervezeteinek és tisztségviselőinek reakciói, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország négy ukrán régiót csatol saját területéhez.

Putyin beszéde után Zelenszkij ukrán elnök bohózatnak nevezte a területek elcsatolását, Ukrajna pedig hivatalosan is beadta kérelmét a NATO-hoz való gyorsított csatlakozásra.

Az USA új szankciókat és vízumkorlátozásokat vezethet be Oroszországgal szemben, továbbá az AFP hírügynökség arról számolt be, hogy a G7 azokat az országokat is szankciókkal sújthatja, amelyek támogatják Oroszország annexiós kísérleteit.

Az Oroszország elleni új amerikai szankciók bejelentését követően Joe Biden amerikai elnök külön nyilatkozatot adott ki, amiben az elnök elítélte Oroszországot, amiért szuverén ukrán területeket akar magához csatolni: „Ne tévedjünk: ezeknek az akcióknak nincs legitimitása. Az Egyesült Államok mindig tiszteletben fogja tartani Ukrajna nemzetközileg elismert határait” – fogalmazta meg az amerikai elnök, aki szerint az új szankciók olyan személyekre és szervezetekre sújtanak le, „akik politikai vagy gazdasági támogatást nyújtanak ezeknek az illegális annexiós kísérleteknek”.

Joe Biden arra szólította fel a nemzetközi közösség minden tagját, hogy utasítsa el Oroszország illegális annexiós kísérleteit, és álljon Ukrajna népe mellé, amíg csak szükséges – írja a Guardian.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is elsők között írta ki Putyin beszéde után a Twitterére, hogy „az illegális annexió” semmin nem változtat, az orosz megszállók által illegálisan elfoglalt minden terület Ukrajna földje, és „mindig is ennek a szuverén országnak a része lesz”.

Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin nemrég egy Twitter-posztban reagált az orosz elnök bejelentésére. A köztársasági elnök azt írja: „Semmi nem változott. Magyarország továbbra is támogatja Ukrajna területeinek integritását.”

A lengyel külügyminisztérium is elítélte az orosz elnököt, amiért aláírta a négy ukrajnai régió elcsatolásáról szóló szerződést – írja a Guardian. A minisztérium közleményében így fogalmazott: „A külügyminisztérium a leghatározottabban elítéli az ukrajnai Herszon, Donyeck, Luhanszk és Zaporizzsja régiók egy részének Oroszországhoz csatolását.”

A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg arról beszélt, hogy a megszállt ukrán területek annektálása a legsúlyosabb lépés a feszültség fokozására a háború kezdete óta. „Vlagyimir Putyin orosz elnök további több százezer katonát mozgósított, felelőtlen nukleáris kardcsörtetésbe kezdett, és törvénytelenül újabb ukrán területeket annektált. Ez mind együttvéve a háború kezdete óta a legsúlyosabb lépése Oroszországnak, hogy tovább szítsa a feszültséget” – mondta Stoltenberg.

Putyin bejelentésére az Európai Tanács tagjai pénteken közös nyilatkozatban reagáltak, amiben azt írták, hogy „határozottan elutasították és elítélték” Oroszország azon döntését, hogy az Oroszországi Föderációhoz csatolja a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot, valamint a részben orosz ellenőrzés alá vont Herszon és Zaporizzsja megyéket – írja az MTI.

Az európai uniós tagállamok vezetőiből álló Európai Tanács mindenekelőtt hangsúlyozta: Oroszország a szabályokon alapuló nemzetközi rend szándékos aláaknázásával, Ukrajna függetlenséghez, önállóságához és területi egységhez fűződő alapvető jogainak megsértésével, továbbá az ENSZ Alapokmányában és a nemzetközi jogban rögzített alapelvek megsértésével a globális biztonságot kockáztatja. „Nem ismerjük el és soha sem fogjuk elismerni az elfoglalt ukrán területeken tartott népszavazások eredményét. Soha nem fogjuk elismerni a területek jogtalan annektálását” – fogalmazták meg a tanács tagjai. A nyilatkozatban azt írták, megerősítik a korlátozó intézkedések érvényességét, valamint tovább fokozzák az Oroszországra nehezedő nyomást, hogy Moszkva véget vessen a háborúnak.

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel egy Twitteren közzétett videóban beszélt arról, hogy az elfoglalt ukrán területek elcsatolása felelőtlen lépés Moszkva részéről, ami még inkább elmérgesíti a helyzetet. Oroszország fellépésének megerősítése mellett döntött, Európának ugyanakkor a béke helyreállítására, a biztonság szavatolására kell törekednie – mondta Charles Michel. Az Európai Tanács elnöke azt üzente az ukrán polgároknak, hogy az Európai Unió továbbra is mellettük van, és az unió kiáll Ukrajna függetlensége és területi egysége mellett.




Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!