Újabb rejtélyes haláleset Oroszországban

2022. szeptember 22. – 16:27

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt Anatolij Gerascsenko, a Moszkvai Repülési Intézet korábbi rektora. Az egyetem közleménye szerint Gerascsenko egy „baleset következtében” vesztette életét. Az orosz Izvesztyija nevű újság azt is tudni véli, hogy Gerascsenko „jelentős magasságból esett le” és „több emeletnyit zuhant” az egyetem egyik lépcsőházában.

A 72 éves Gerascsenko 1977 óta dolgozott a Moszkvai Repülési Intézetben, 2007 és 2015 között pedig ő volt az egyetem rektora. Halálakor a jelenlegi rektor tanácsadójaként dolgozott. Számos magas állami kitüntetést kapott, köztük a Hazáért Érdemrend első osztályú fokozatát. Gerascsenko haláláról bővebben ebben a cikkünkben olvashatnak, az orosz elitet tizedelő rejtélyes halálesetekről pedig itt írtunk.

Anatolij Gerascsenko – Fotó: Moszkvai Repülési Intézet
Anatolij Gerascsenko – Fotó: Moszkvai Repülési Intézet

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!