Szijjártó kitüntette Donald Trump vejét

2022. szeptember 22. – 20:44

Szijjártó kitüntette Donald Trump vejét
Forrás: Külügyi és Külgazdasági Minisztérium

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átadta a Magyar Érdemrend középkeresztjét Jared Kushnernek, Donald Trump volt amerikai elnök főtanácsadójának csütörtökön New Yorkban a magyar-amerikai kapcsolatok megerősítése és a közel-keleti béke érdekében végzett munkájáért, írja az MTI.

Szijjártó Trump vejét a „béke diplomatájának” nevezte, aki az úgynevezett Ábrahám-megállapodások tető alá hozásával jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy békét teremtsen a közel-keleti térségben. Kushner szerepéről a közel-keleti ügyekben itt írtunk korábban. A külügyminiszter azt is kijelentette, hogy Donald Trump elnöksége alatt volt valaha a legjobb a kapcsolat Magyarország és az Egyesült Államok között, és ebben Jared Kushnernek nagy szerepe volt.

Szijjártó a közelgő amerikai félidős választásokról azt mondta, hogy mivel a magyar kormány a kölcsönös tiszteletre alapozza a külpolitikáját, így nem akar nagyon belemenni a témába, hogy ne merüljön fel a beavatkozási kísérlet gyanúja, de egyértelműen szurkolnak a Republikánus Pártnak.

Jared Kushner köszönőbeszédében azt mondta, eleinte azt hitte, hogy Európa sokkal aktívabb partner lesz a közel-keleti béketeremtést célzó erőfeszítések terén. Szavai szerint Szijjártó Péter viszont partnernek mutatkozott, hasznos javaslatokat tett, és azt mondta neki, hogy ha változást akarnak elérni, akkor mással kell próbálkozni, mint ami addig nem működött. „Amikor Európa részéről segítségre volt szükségünk, először mindig Pétert hívtam fel” – fogalmazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!