Erdoğan szerint a megszállt területeket vissza kell adni Ukrajnának, beleértve a Krímet is
2022. szeptember 20. – 10:53
frissítve
Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerint az Oroszország által megszállt területeket vissza kell adni Ukrajnának, beleértve a 2014-ben annektált Krímet is, olvasható a török elnökkel készített interjú leiratában.
„Ha Ukrajnában békét akarnak, akkor a megszállt területek visszaadásának kérdése lesz igazán fontos. Ez el is várható. Ezt akarják, Putyin tett is lépéseket, mi is tettünk lépéseket. A megszállt területeket vissza fogják adni Ukrajnának” – idézi a Guardian. Erdoğan a Krímre vonatkozó konkrét kérdésre így válaszolt:
„2014 óta beszélünk erről a kérdésről kedves barátommal, Putyinnal, és kértük is ezt tőle. Arra kértük, hogy adja vissza a Krímet jogos tulajdonosainak, de sajnos ebben nem történt előrelépés”.
Az interjúban Erdoğan azt mondta, hogy „semmilyen invázió nem igazolható”, de diplomatikus maradt, amikor arról kérdezték, vajon Putyin elszámította-e magát: „Egyetlen vezető sem ismerné be utólag, hogy hibázott. Senki sem fogja azt mondani, hogy igen, hibát követtem el ... A vezetőknek nagyon nehéz visszakozniuk.”