Sok kérdés van még a kanadai késelős ámokfutás körül

Legfontosabb

2022. szeptember 16. – 00:02

frissítve

Sok kérdés van még a kanadai késelős ámokfutás körül
A James Smith Cree törzs közösségében történt késeléssorozat áldozatainak tiszteletére tartott virrasztás a kanadai Saskatchewanban 2022. szeptember 7-én – Fotó: Cole Burston / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A rokoni kapcsolatok miatt sok család lehet érintett abban a kanadai őslakos közösségben, ahol szeptember elején késelős ámokfutást követtek el, legalább tíz ember meghalt és tizenkilenc megsebesült. A támadással gyanúsított testvérpár egyeseket előre megfontolt szándékkal, míg másokat véletlenszerűen ölhetett meg.

Ez volt az elmúlt időszakban az egyik legsúlyosabb erőszakos cselekmény Kanadában.

A múlt héten mindkét feltételezett elkövetőt sikerült megtalálni, de mindketten életüket vesztették még azelőtt, hogy bármit is meg lehetett volna tudni tőlük. Az indítékaikra egyelőre nem sikerül fényt deríteni, sőt, a helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy a testvérpár fiatalabbik tagjáról felmerült, hogy teljesen ártatlan, és őt is a bátyja ölte meg. A támadás áldozatává vált őslakos közösség vezetői szerint sokkal többről van szó, mint egy vagy két ember bekattanásáról. Ők a gyarmatosítás számlájára írható generációs traumákat és a csoportot sújtó kábítószer-fogyasztást is okolják a tragédiáért.

Megölte a szomszédot, majd fuvart kérhetett

Szeptember 4-én reggel, háromnegyed 6-kor érkezett az első segélykérés a rendőrséghez. A hívás a kb. 2000 lakost számláló James Smith Cree törzs lakóhelyéről érkezett, a bejelentő szerint pedig késelés történt. Perceken belül még több hívás futott be, később a szomszédos Weldonból, egy 200 fős faluból is érkezett segélykérés. Logan Stein helyi újságíró a BBC-nek azt mondta, hogy a települések elég messze esnek mindenféle nagyobb várostól, szerinte az elkövetők házról házra támadtak a helyiekre.

Majdnem másfél órával az első segélyhívás után a rendőrség felszólította a lakosságot, hogy azonnal keressenek maguknak menedéket, valamint körözést adtak ki a késelőkre. A figyelmeztetést nem sokkal később egész Saskatchewan tartományra kiterjesztették, minden lakos megkapta a telefonjára a veszélyjelzést. Délelőttre már nyilvános volt a két gyanúsított neve is. A hatóságok Damien és Myles Sandersont nevezték meg, két 30 év körüli testvért. Hamarosan kiszélesítették a keresést a szomszédos Manitoba és Alberta tartományokra is.

Damien Sanderson és Myles Sanderson rendőrségi körözési fotója – Fotó: Canadian Mounted Police Saskatchewan / AFP
Damien Sanderson és Myles Sanderson rendőrségi körözési fotója – Fotó: Canadian Mounted Police Saskatchewan / AFP

A gyilkosságok napján Doreen Lee és lánya, Leona weldoni házuk verandáján kávéztak a délelőtti istentisztelet előtt. Egyszer csak egy közeledő férfira lettek figyelmesek, aki egy kabáttal takargatta a száját. A furcsa férfi fuvart szeretett volna kérni a két nőtől. „Azt mondta: Tudsz nekem segíteni? Megvágtam az arcom” – mesélte Leona Lee. Azt hitte, hogy csak megsérült, úgyhogy segítséget hívott, de a férfi megijedt, és elmenekült. Nem sokkal később kiderült, hogy Doreen Lee és lánya az egyik késelővel találkozhattak, aki az egyik jó barátjukat is megölte aznap.

Szinte mindenki rokon volt, közös a gyász

Doreen Lee 30 éve ismerte a késelések legidősebb áldozatát, a 77 éves Wes Pettersont. Az idős férfi weldoni szomszédai teljesen értetlenül állnak a halála előtt. Ő volt az egyetlen nem őslakos áldozat. Petterson szelíd ember volt, akit a városban a házilekvárjáról és a virágokkal megtűzdelt kalapjáról ismertek. A férfi nagyon sokat tett a falu közösségéért, a nála idősebbeket gyakran ő fuvarozta el a templomba. „Semmi rosszat nem lehetett benne találni” – mondta Lee.

Az áldozatok túlnyomó része a James Smith Cree törzs tagja volt, az ő lakhelyükről indult el a vérengzés. Az egyik első ember, aki a helyszínén volt, és segíteni próbált az áldozatokon, a 62 éves Gloria Burns volt. A korábban mentősként dolgozó nő épp a helyszínen volt – nem tudni, hogy a támadások miatt, vagy sem –, de őt is megölték.

Wes Petterson, a késelés egyik áldozatának barátja beszél a Kanadai Királyi Lovasrendőrség egyik tisztjével a meggyilkolt férfi otthona előtt a kanadai Weldonban 2022. szeptember 6-án – Fotó: Lars Hagberg / AFP
Wes Petterson, a késelés egyik áldozatának barátja beszél a Kanadai Királyi Lovasrendőrség egyik tisztjével a meggyilkolt férfi otthona előtt a kanadai Weldonban 2022. szeptember 6-án – Fotó: Lars Hagberg / AFP

„Az, hogy vállalta egy ilyen helyzetbe, hogy embereknek segítsen, és ez aztán az életébe került neki… Hát igen, ő ilyen volt. Úgy halt meg, hogy segített az embereknek” – mondta Gloria Burns testvére, Daryl Burns. A családban nem ő az egyetlen áldozat, a nő 28 éves unokaöccsét és sógornőjét is megölték.

Rajtuk kívül meghalt még Earl Burns veterán katona és egy kétgyermekes anya, Lana Head is, aki szintén rokonságban állt a Burns családdal. Ő néhány órával a támadás előtt még épp arról posztolt, hogy mennyi jó emléke van az életéből, amikért hálát adhat. Egy másik háromgyerekes anya – szintén a Burns család tagja – is életét vesztette, őt a gyerekei szeme láttára ölték meg. Az egyik gyereket is megszúrták, de ő túlélte a támadást – írja a BBC.

A mészárlás után a hatóságok összesen tizenhárom különböző helyszínen találtak halottakat vagy sérülteket.

A tizenkilenc sérült közül ketten még válságos állapotban vannak. A tragédiát súlyosbítja, hogy az áldozatok jó része rokoni kapcsolatban állt egymással – bár ezt a hatóságok még nem erősítették meg hivatalosan, a helyiek nyilatkozata azonban erre engedett következtetni. „Családtagjaink, barátaink voltak. Errefelé majdnem mind rokonságban állunk, szóval nehéz ez. Szörnyű” – mondta el Calvin Sanderson, aki a Chakastaypasin törzs választott vezetője.

Bonnie Burns, a támadás egyik áldozatának családtagjai a 10 halottat és 19 sebesültet követelő késeléses támadást követő egyik sajtótájékoztatón a kanadai Saskatchewanban 2022. szeptember 7-én – Cole Burston / AFP
Bonnie Burns, a támadás egyik áldozatának családtagjai a 10 halottat és 19 sebesültet követelő késeléses támadást követő egyik sajtótájékoztatón a kanadai Saskatchewanban 2022. szeptember 7-én – Cole Burston / AFP

Lehet, hogy az öcs is csak áldozat?

A két testvérről az utolsó információ az volt, hogy a gyilkosságok helyszínétől 300 kilométerre lévő Regina városában hagyták a kocsijukat. Két nappal a történtek után először a 31 éves Damien Sanderson holttestét találták meg, de nem Reginában, hanem a James Smith Cree lakhelyén – írta a BBC.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi holtteste a szabadban, egy fűvel sűrűn benőtt területen hevert. A testén jól látható sérülések voltak, amiket „feltételezhetően nem saját maga okozott” – mondta el Rhonda Blackmore rendőrfőnök-helyettes. Elképzelhető tehát, hogy testvére ölte meg. Ha a Doreen Lee-től segítséget kérő sérült férfi Myles Sanderson volt, akkor az sem kizárt, hogy testvérét már azelőtt megölte, hogy Weldonba ment, hiszen Damient az első mészárlások közelében találták meg. Egy riporteri kérdésre a CNN-nek a rendőrség azt mondta: a szemtanúk beszámolói alapján azt feltételezik, hogy Myles volt a felelős a gyilkosságokért.

Az idősebbik testvért még egy napig keresték. Időközben kiderült, hogy a 32 éves Myles Sanderson büntetett előélete hosszú évekre visszavezethető, erőszakos bűncselekményeket is elkövetett. Egy tavaly májusi körözési lista szerint jogtalanul volt szabadlábon a támadások idején.

Rendőrök azon a helyszínen, ahol Myles Sandersont letartóztatták a 11-es főút mentén, a kanadai Saskatchewanban található Rosthern város közelében 2022. szeptember 7-én – Fotó: Lars Haberg / AFP
Rendőrök azon a helyszínen, ahol Myles Sandersont letartóztatták a 11-es főút mentén, a kanadai Saskatchewanban található Rosthern város közelében 2022. szeptember 7-én – Fotó: Lars Haberg / AFP

Myles Sandersont végül egy nappal a testvére után, szerdán sikerült bemérni Rosthern és Wakaw városok környékén, nagyjából 100 kilométerre a mészárlásoktól. A rendőrséghez befutott riasztás szerint Myles Sanderson egy ház előtt állt késsel a kezében, és sérültnek tűnt. Ezt alátámasztja a számlájára írt autófeltörés, ami során ellopott egy elsősegélykészletet.

A bejelentő háza elől ellopott egy kisteherautót, és elmenekült a helyszínről. Egy autós üldözés végén elfogták, miután lesodródott az útról, és árokba borult.

Nem sokkal később már arról számoltak be, hogy Sanderson a hatóságok őrizetében van, a körzetben elmúlt a közbiztonságot fenyegető veszély, rövid idő elteltével pedig azt is bejelentették, hogy a gyanúsított meghalt. Nem erősítették meg azonban azt az értesülést, hogy önmaga okozta halálos sebeit, csak annyit tettek hozzá, hogy a holttestet orvosszakértői vizsgálatnak vetik alá.

Csak találgatják az indítékokat

Az indítékok egyelőre nem ismertek, de a hatóságok szerint csak az áldozatok egy részét támadták meg véletlenszerűen, többeket előre kitervelten választottak ki célpontnak.

„Sajnos most, hogy Myles meghalt, talán soha nem fogjuk megérteni, hogy mi volt a motiváció” – mondta szerdán Rhonda Blackmore rendőrfőnök-helyettes. Bobby Cameron, a Szuverén Őslakos Nemzetek Szövetségének vezetője felvetette, hogy az okok kábítószerrel kapcsolatosak lehetnek. Ezt alátámasztja, hogy Myles Sanderson a BBC birtokába jutott, feltételes szabadlábra helyezési dokumentumai kábítószerrel való visszaélésre utalnak. Emellett tartalmaz bizonyítékokat korábbi erőszakos viselkedésére vonatkozóan, de a gyerekkori traumáiról is szó van bennük.

A Sanderson testvérek szülei maguk is drogfüggők voltak, a dokumentumok szerint a fiúk családon belüli erőszaknak voltak kitéve a gyerekkoruk folyamán.

Ugyanakkor azt is írták, hogy Myles Sanderson igyekezett szakítani korábbi múltjával, volt józan időszaka, sikerült állást szereznie, és egy időben a törzsi kulturális eseményeken is részt vett.

A kanadai őslakos jogvédő csoportok sürgették a szövetségi kormányt, hogy nyújtson támogatást a közösségeknek. Az őslakos kapcsolatokért felelős miniszter, Marc Miller azt mondta: felvette a kapcsolatot a közösség vezetőivel, hogy biztosítsa őket Kanada teljes támogatásáról, és megadjon minden olyan segítséget, amire az érintetteknek szükségük lesz.

A James Smith Cree Nemzetség főnökei tartanak sajtótájékoztatót azután, hogy a második gyanúsítottat is elfogták 2022. szeptember 8-án – Lars Hagberg / AFP A James Smith Cree Nemzetség főnökei tartanak sajtótájékoztatót azután, hogy a második gyanúsítottat is elfogták 2022. szeptember 8-án – Lars Hagberg / AFP
A James Smith Cree Nemzetség főnökei tartanak sajtótájékoztatót azután, hogy a második gyanúsítottat is elfogták 2022. szeptember 8-án – Lars Hagberg / AFP

„Ezekért a gyilkosságokért nem csak azok felelősek, akik elkövették őket. Persze ez nem mentség. (…) De ezek a testvérek traumába születtek, és most megosztják ezt a traumát a körülöttük lévőkkel” – mondta el Niigaan Sinclair, a Manitobai Egyetem őslakosokkal foglalkozó tanszékének vezetője, aki maga is őslakos származású.

Kijelentése arra is vonatkozik, hogy az elmúlt évszázadokban az őslakos közösségeket komoly generációs trauma is terheli, amelyek mentális problémákat, kábítószerfüggést eredményezhetnek. Az érintett helyiek nyilatkozatai arról árulkodnak, hogy ezzel ők is tisztában vannak, ezért pedig nem a bűnbakkereséssel vannak elfoglalva. A meggyilkolt Gloria Burns testvére szerint most a megbocsátásra kell koncentrálnia a közösségnek.

„Tudom, hogy legbelül gyógyulásra és megbocsátásra van szükségünk. Ez az egyik dolog, amit a nővérem tanított. És az ő nevében én is így fogok tenni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!