Ukrajna visszafoglalt egy várost az orosz erőktől

2022. szeptember 9. – 06:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Minden a helyén van. Leng a zászló a szabad ukrán városban a szabad ukrán ég alatt” – idézte az ukrán elnököt az Unian. Volodimir Zelenszkij ezzel erősítette meg, hogy az ukrán erők visszafoglaltak Harkiv megyében egy várost.

A békeidőben 27 ezres Balaklija fél éven át volt orosz megszállás alatt, azaz lényegében a február 24-én Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdetétől fogva. A város polgármestere együttműködött az orosz erőkkel, majd Oroszországba távozott – jegyezte meg az ukrán hírügynökség.

Ukrajna ellentámadást indított Harkiv megye délkeleti részén, ennek eredménye Balaklija visszafoglalása. A várostól 50 kilométerre fekszik Izjum, amely az ukrán ellentámadás következő célpontja lehet.

Az orosz fél szerint nincsen érdemi ellentámadás ukrán részről. Ugyanakkor a hét elején indult ellentámadás tényét elismerte az oroszbarát donyecki szakadárok képviselője. Danyiil Bezsonov kedden azt írta a Telegramon: „Ma az ukrán fegyveres erők hosszas tüzérségi támadás után megindultak Balaklija ellen” – megjegyezve, hogy egy sikeres ukrán offenzíva fenyegetést jelentene az orosz erőkre a stratégiailag fontos Izjum városában.

Elemzők szerint az offenzíva egyik célpontja Kupjanszk városa lehet, amely kulcsfontosságú közúti csomópontja a délre tartó orosz szállítmányoknak.

Az északkeleten végrehajtott ukrán ellentámadás az orosz erők megosztását is célozza, ugyanis eközben délen, Herszon megyében is zajlik egy támadás az orosz erők ellen, amelynek eredményességét az orosz fél a hivatalos beszámolóiban nem ismeri el.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!