Lavrov máris kritizálta az új brit miniszterelnököt

2022. szeptember 6. – 13:43

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter máris kritizálta az új brit miniszterelnököt, Liz Trusst, aki szerinte nem képes kompromisszumot kötni. Lavrov egy keddi moszkvai sajtótájékoztatón azt mondta: Nagy-Britannia Truss vezetésével sem fogja tudni megerősíteni pozícióját a nemzetközi színtéren. „Úgy próbálja megvédeni Nagy-Britannia érdekeit, hogy semmilyen módon nem veszi figyelembe mások álláspontját, és nem próbál kompromisszumot kötni. Nem hiszem, hogy ez segíteni fog Nagy-Britanniának abban, hogy megőrizze vagy megerősítse pozícióját a nemzetközi színtéren, amely egyértelműen megrendült az Európai Unióból való kilépésük után” – mondta Lavrov az új brit miniszterelnökről.

Az orosz külügyminiszter kissé gúnyolódva tanácsot is adott Trussnak. Azt mondta: sokkal inkább prioritásként kellene kezelnie a legközelebbi szomszédjaival való kapcsolatát, beleértve azt, hogy végre eldöntse: Emmanuel Macron francia elnök a barátja vagy az ellensége. „Ez a kérdés még mindig a levegőben lóg” – tette hozzá Lavrov, aki szerint Nagy-Britannia drasztikus lépésekkel próbálja „kompenzálni” a brexitet, és ezért lépnek fel ilyen „agresszívan” az ukrajnai helyzet miatt.

Lavrov ezzel arra utalt, hogy Truss néhány héttel ezelőtt a toryk vezetőségi meghallgatásán azt válaszolta arra a kérdésre, hogy Macron „barátja vagy ellensége-e” Nagy-Britanniának, hogy „erről még nem született ítélet”.

Amikor Truss az év elején, még külügyminiszterként Moszkvába látogatott, nagy nemzetközi feltűnést kelltet azzal, hogy bundában, szőrmesapkában sétált a Vörös téren. Holott az orosz fővárosban ekkor nem is volt igazán hideg, bőven 2 Celsius-fokot mutattak a hőmérők.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!