A britek szerint Dél-Ukrajnában folytatódnak a súlyos harcok

2022. szeptember 02. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Dél-Ukrajnában folytatódnak a heves harcok, egyebek mellett az oroszok által megszállt Zaporizzsjai atomerőmű közelében lévő Enerhodar körzetben is ágyúznak – közölte a brit védelmi minisztérium.

A tárca egyúttal éles kritikával illette a csütörtökön megkezdett Vosztok 22 nevű éves orosz hadgyakorlatot. Oroszország nyilvánosan azt állította, hogy 50 ezer katona vesz részt ezen, azonban nem valószínű, hogy 15 ezernél több személy aktívan részt vesz benne – áll a brit hírszerzés legfrissebb jelentésében. „Ez körülbelül 20 százaléka azoknak az erőknek, amelyek a legutóbbi, 2018-as Vosztok hadgyakorlaton vettek részt”.

Az orosz katonai gyakorlatok, mint például a Vosztok, „erősen forgatókönyvszerűek, nem ösztönzik a kezdeményezőkészséget, és elsősorban az orosz vezetők és a nemzetközi közönség lenyűgözését célozzák”, miközben nem képesek fenntartani a hadsereg képességét a nagyszabású, összetett műveletek végrehajtására – tette hozzá a minisztérium.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!