Válságkezelés osztrák módra: 500 euró mindenkinek

2022. szeptember 1. – 14:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2022 októberétől új fejezet kezdődik az ausztriai klímavédelem történetében: az ökoszociális adóreformnak köszönhetően a klímakárosító CO2 után díjat kell fizetni. A pluszpénzt egy utalvány formájában közvetlenül az emberek kapják vissza, írja a magyarul is elérhetővé tett osztrák Klimabonus oldal. A klímabónuszt évente fizetik ki mindenkinek,

akinek elsődleges lakhelye az év legalább hat hónapjában Ausztriában van, származásuktól és állampolgárságuktól függetlenül.

A pénz többek között a CO2-díjból származó bevételekből érkezik, amelyet 2022 októberétől vezetnek be. A jelenlegi infláció és az azzal összefüggésben emelkedő árak miatt a Klimabonust 2022-ben egyszeri alkalommal 500 euróra emelik minden felnőtt számára, gyermekek és 18 éven aluli fiatalok a felét kapják, tehát 250 eurót. Az intézkedés része annak a hatmilliárd eurós csomagnak, amit az osztrák kormány azért osztana szét, hogy megvédje a lakosságot az inflációtól.

2023-tól kezdődően a klímabónuszt régiók szerint sávosan állapítják majd meg – ahogyan azt eredetileg is tervezték. Mértéke attól függ, hogy az adott lakóhelyen milyen az infrastruktúra és a tömegközlekedés.

A klímabónuszban mintegy 9 millió ember részesül, októberben esedékes kifizetése automatikus, tehát nem kell tenni érte semmit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!