A NAÜ ellenőreinek egy része távozott a zaporizzsjai atomerőműből

2022. szeptember 1. – 17:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrző csoportjának néhány tagja elhagyta a zaporizzsjai atomerőművet, miután több órát töltött a helyszínen – jelentette a Reuters. Rafael Grossi, a NAÜ igazgatója azt mondta, hogy „azokat a dolgokat, melyeket látni szerettek volna, megnézhették, és nagyon sok fontos információt gyűjtöttek be a néhány óra alatt”.

Az orosz Interfax hírügynökség szerint a misszió kilenc járművéből négy már elhagyta az atomerőmű területét. Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter szerint egyes tagok akár napokig maradhatnak az erőműben. Haluscsenko egyébként azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy az erőmű körül „zűrzavaros” állapotok uralkodnak, és az ukrán kormány nem tudja garantálni az ellenőrök biztonságát.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!