Putyin fő ideológusa szerint az „ukrán náci rezsim” végzett a lányával, az orosz elnök is elítélte a robbantást

2022. augusztus 22. – 18:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Alekszander Dugin, Vlagyimir Putyin fő ideológusa is megszólalt lánya halálának ügyében. Darja Dugina maga is közszereplő és politikai kommentátor volt, és szombat este halt meg, mikor felrobbantották az autóját.

A Guardian azt írja, hogy Dugin szerint az „ukrán náci rezsim” végzett a lányával, ami egyébként összhangban van azzal, amire az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB jutott. A szervezet szerint az ukrán hírszerzés áll a támadás mögött, méghozzá egy ukrán nő, aki 12 éves lányával érkezett Oroszországba, ahol követte és megölte Duginát, majd lányával Észtországba menekült.

Dugin biztos benne, hogy az ukránok robbantották fel a lányát, aki

„egy gyönyörű, ortodox lány, honleány, háborús tudósító, a központi csatornák szakértője és filozófus volt. A beszédei és tudósításai mindig alaposak, visszafogottak voltak. Soha nem szólított fel erőszakra és háborúra. Útja kezdetén lévő, feltörekvő csillag volt. Oroszország ellenségei aljas módon, alattomosan ölték meg őt.”

Azt is hozzátette, hogy szívük „nem csak bosszúra” szomjazik, csak a győzelemre van szükségük.

Putyin részvétét fejezte ki az esettel kapcsolatban. Közleményében a tettet aljas, kegyetlen bűncselekmények nevezte, Duginát pedig igazi patriótaként írta le, aki mindig az „Apaföld” népéért dolgozott.

A robbantással vádolt nő neve, képe és személyes adatai már bejárták az orosz médiát, és volt olyan Kreml-közeli híroldal, ami az oroszok által neonáci terrorszervezetnek megbélyegzett, a mariupoli Azovsztalban elfogott Azov-ezrdehez köti a nőt.

Ugyan az FSZB azt állítja, hogy az ukrán titkosszolgálat áll a robbantás mögött, ezt egyrészt egyelőre nem nagyon lehet megerősíteni, másrészt az ukránok tagadják a vádat. Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó szerint az FSZB egy álomvilágban él.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!