Az orosz titkosszolgálat még nem kereste meg az észt hatóságokat a robbantással kapcsolatban

2022. augusztus 22. – 19:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az észt rend- és határőrség szóvivője azt mondta, hogy nem nyilatkoznak egyes magánszemélyek mozgásáról, hiába vádolják őket az orosz médiában azzal, hogy felrobbantottak valakit – írja a Guardian.

Szombat este egy autóba rejtett bombával ölték meg Darja Dugina orosz politikai kommentátort, Vlagyimir Putyin fő ideológusának lányát. Az orosz hatóságok hamar kijelentették, hogy az ukrán titkosszolgálat áll a támadás mögött, méghozzá egy ukrán nő, aki 12 éves lányával érkezett Oroszországba. A hatóságok szerint a nő Észtországba menekült.

Az orosz állami média azonnal rávetette magát a közleményre, és a Tass azt írta, hogy a nő körözési listára került, és egy kormánypárti lapban azt írták, hogy a robbantó a neonáci terrorszervezetnek kikiáltott Azov ezred tagja volt.

„Csak a törvény által előírt esetekben hozhatjuk nyilvánosságra a határon átmenő emberek adatait, és amikor az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) vádolja őket valamivel a médiában, nem tartozik ezek közé”

– mondta az észt szóvivő, aki azt is megjegyezte, hogy az FSZB nem kereste őket az üggyel kapcsolatban.

Az FSZB szerint a nő és lánya egy Mini Cooperrel utaztak Oroszországban, és állításuk szerint rendszeresen lecserélték annak rendszámát.

Az ukrán nemzeti gárda több bejegyzésben is tagadta az orosz vádakat. Először azt írták, hogy az oroszok által megnevezett személy soha nem szolgált az ukrán fegyveres erőknél, így az Azov ezredben sem.

Később megjegyezték, hogy az is a vád ellen szól, hogy Dugina – állításuk szerint – a szülei autójába szállt be, amit egy olyan őrzött parkolóban őriztek, ahova csak az FSZB által felhatalmazott emberek mehettek be. Azt gondolják, hogy sem a nő, sem az apja esetleges halála nem segítene Ukrajnán.

Végül hozzátették, hogy egy darab ember található az oroszok által megadott néven nyilvános adatbázisokban, és az adatbázis szerint annak a személynek pont egy Minije van.

Egyik oldal állításait sem nagyon lehet távolról leellenőrizni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!