Nem örül annyira a Fehér Ház, hogy Dennis Rodman most Oroszországba menne diplomatát játszani

2022. augusztus 22. – 21:53

Másolás

Vágólapra másolva

Dennis Rodman valószínűleg minden idők legextravagánsabb profi sportolója, aki ráadásul a karrierje után sem állt le az egészen hajmeresztő történetekkel. Az egykori Bulls-játékos az elmúlt években amolyan mondvacsinált sportdiplomatának állt, gyakran feltűnt jóbarátja, Donald Trump egykori amerikai elnök mellett is, illetve elutazott Észak-Koreába, hogy összebarátkozzon Kim Dzsongun diktátorral. Most az Oroszországban némi fű miatt bebörtönzött Brittney Griner ügyében vetné be magát ismét, de ennek a Fehér Ház nem örül annyira.

Az MTI írja, hogy a Fehér Ház belső köreiben aggódnak Rodman miatt, hiszen már megtették a hivatalos ajánlatot az oroszoknak a kosárlabdázó szabadon engedésének érdekében, minden más próbálkozás csak tovább bonyolítaná a dolgokat. Főleg úgy, hogy hiába egy közkedvelt figura Rodman, azért a közvélemény elég furcsán fogadta az észak-koreai diktátorral való barátságát és mosolygós fotóit.

A kétszeres olimpiai bajnok Grinert még februárban kapták el 1 grammnál is kevesebb hasisolajjal, amit Amerikában az orvos írt fel neki, de Oroszországban illegális. Az oroszok ráadásul a kiszabható legszigorúbb, 9 éves börtönbüntetéssel sújtották a 206 centis kosarast. Joe Biden ezt elfogadhatatlannak ítélte meg, és még abba is belementek az amerikaiak, hogy az illegális fegyverkereskedésért 25 év börtönre ítélt Viktor Butot is odaadják Grinerért cserébe az oroszoknak.

Rodman eddig arról beszélt, hogy engedélyt kapott már az oroszországi útjára, hogy ezzel segítse Griner ügyét, de azt egyelőre nem tudni, hogyan és mikor utazna, és egyáltalán kitől milyen engedélyt kapott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!