Gibraltáron árverezik el az első luxushajót, amit orosz oligarchától foglaltak le

2022. augusztus 20. – 08:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Várhatóan kedden árverezi el a gibraltári kormány azt a 65 millió fontos (kb. 31 milliárd forintos) szuperjachtot, amelyet egy orosz oligarchától foglaltak le, miután nemzetközi szankciókat vezettek be Oroszország ellen az ukrajnai invázió miatt. A Guardian szerint A 72,5 méter hosszú Axioma árából származó bevétel várhatóan a JP Morgan amerikai befektetési bank számlájára érkezik majd. A bank szerint ugyanis a jacht milliárdos tulajdonosa, Dmitrij Pumpjanszkij több mint 20 millió dollárral (8 milliárd forinttal) tartozik neki.

A hajót, amely hat luxus vendégkabinnal, úszómedencével, 3D-s moziteremmel, edzőteremmel, jacuzzival és teljesen felszerelt gyógyfürdővel rendelkezik, márciusban tartóztatták fel, miután kikötött Gibraltáron.

(The Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!