Trump két óráig beszélt arról, hogy csak a konzervatívok menthetik meg a világot és Amerikát

2022. augusztus 7. – 08:51

Másolás

Vágólapra másolva

A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Dallasban, az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciáján (CPAC) felszólalva, írta az MTI.

A CPAC Orbán Viktor nyitóbeszédével kezdődött csütörtökön, és Trump kétórás előadásával ért véget szombaton.

Trump úgy vélte, hogy az ország a demokraták két évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta hanyatlásnak indult, csupán a konzervatívok menthetik meg a társadalmat a közelgő válságoktól, és ahhoz, hogy ezt megtegyék, a politikának vissza kell nyernie a társadalom bizalmát.

A legfontosabb feladatnak a novemberi, félidős kongresszusi választások megnyerését nevezte. Azt mondta, Amerika felemelkedése ezzel kezdődik, és 2024-ben az elnökválasztáson remélt republikánus sikerrel folytatódik.

Trump emlékeztetett arra, hogy amikor – tavalyelőtt – másodszor indult a választáson, jobb eredményt ért el, mint először, amikor meg is nyerte. Hangoztatta, hogy a konzervatív erőkkel együtt folytatja a munkát annak érdekében, hogy az országot ismét naggyá, erőssé és biztonságossá tegyék, de azt most sem tette egyértelművé, hogy ő indul-e a választáson.

Donald Trump tartotta a dallasi CPAC záróbeszédét – Fotó: Lev Radin / Anadolu Agency / AFP
Donald Trump tartotta a dallasi CPAC záróbeszédét – Fotó: Lev Radin / Anadolu Agency / AFP

A jelenlegi elnököt, a demokrata Joe Bident bírálva megismételte azt az álláspontját, hogy az amerikai rendszert fokozatosan tönkreteszik, az előző elnökség alatt elért eredményeket visszájukra fordítják. Ezért szerinte a radikális baloldalt a feledésbe kell taszítani.

Beszédében Trump kemény fellépést követelt a bűnözők ellen, különös tekintettel a kábítószer-kereskedőkre. Kijelentette, hogy kormányzata idején az amerikai határ a legbiztonságosabbá vált történelme során, most viszont már a világ legrosszabbja. „Meg kell állítani az inváziót déli határunkon, az illegálisan érkezőket vissza kell küldeni vagy börtönbe juttatni, a visszaesőket pedig példátlanul szigorú büntetésekkel kell sújtani” – mondta.

Reformokra szólított az amerikai választási rendszerben, és új szabályokat sürgetett korrupció ellen, mert „a jelenlegi rendszer beteg”, és úgy vélte, a jelenlegi vezetés a médiában cenzúrát alkalmaz. Fontosnak mondta, hogy megvédjék a szülők jogait, és álláspontja szerint az oktatást is meg kell tisztítani, a gyermekeket meg kell védeni a genderideológia terjedésétől.

Azt is hangoztatta, hogy elejét kell venni a további adóemeléseknek, a szárnyaló inflációnak, mert a gazdaság „összeomlóban van”, és lépéseket kell tenni az energiaárak mérséklése érdekében.

Szerinte a külpolitikában is vissza kell térni az „Amerika az első” jelszóhoz, mert az Egyesült Államok elvesztette vezető helyét, és csökkenteni kell az ország függőségét másoktól. Trump bírálta, hogy a nemzetközi erők kivonultak Afganisztánból, és azt is Biden szemére vetette, hogy hagyták Oroszország háborúját folytatódni Ukrajnában. Bírálta Nancy Pelosi demokrata házelnök minapi tajvani látogatását, és megismételte a mostani konferencia azon jelszavát, hogy a közelgő választásokon Pelosit le kell váltani posztjáról, és a kongresszusnak republikánus többségűvé kell válnia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!