Ukrajna szeptembertől megkezdheti az idei termésből származó búza exportját tengeri kikötőiből

2022. augusztus 05. – 18:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna szeptembertől megkezdheti az idei termésből származó búza exportját tengeri kikötőiből egy Törökország és az ENSZ által felügyelt megállapodás értelmében – közölte pénteken az ukrán mezőgazdasági miniszterhelyettes.

Ukrajna reméli, hogy néhány hónapon belül az augusztusra valószínűsített 1 millió tonnáról havi 3-3,5 millió tonnára növelheti a gabonaszállítmányokat ezen az útvonalon – mondta Tarasz Viszockij, aki szerint ezek a mennyiségek már lehetővé teszik, hogy Ukrajna elegendő pénzeszközhöz jusson, így nem kell csökkentenie vetési terveit.

Viszockij júniusban arról beszélt, hogy idén több tavaszi búzát vetettek, mint tavaly, de a kukorica és a napraforgó vetése jelentősen visszaesett. A tervek szerint így idén körülbelül 48-50 millió tonna gabonát tudnak majd betakarítani. Ez jóval kevesebb, mint az előző években, amikor akár 85 milliót is elértek. A miniszterhelyettes 60 millió tonna gabona és olajos mag betakarítását becsülte, ami alig haladja meg a tavalyi eredmény felét.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!