Az ukrán gazdák negyedével kevesebb földet művelnek meg, mint egy évvel ezelőtt

2022. június 21. – 12:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tisztviselők és független becslések szerint mintegy 25%-kal kevesebb földet vetettek be az ukrán gazdák, mint amennyit 2021-ben műveltek.

Markijan Dmitrasevics ukrán agrárpolitikai és élelmezésügyi miniszterhelyettes szerint összesen 13,5 millió hektáron vetettek különböző növényeket, a tavaly bevetett terület 80%-án.

„Nyilvánvalóan nem tudtunk vetni Luhanszk és Donyeck régiókban, részben Kijev, Csernyihiv és Szumi régiókban” – mondta. Ráadásul Dél-Ukrajnában gazdag mezőgazdasági területek kerültek orosz ellenőrzés alá. Ez a terület biztosította Ukrajna zöldségtermelésének nagy részét is.

Az agrárpolitikai minisztérium egy másik magas rangú tisztviselője, Tarasz Viszockij elmondta, hogy idén több tavaszi búzát vetettek, mint tavaly, de a kukorica és a napraforgó vetése jelentősen visszaesett.

Viszockij szerint idén körülbelül 48-50 millió tonna gabonát tudnak majd betakarítani. Ez jóval kevesebb, mint az előző években, amikor akár 85 milliót is elértek. A miniszterhelyettes 60 millió tonna gabona és olajos mag betakarítását becsülte, ami alig haladja meg a tavalyi eredmény felét.

A Maxar Technologies vizsgálta az ukrajnai mezőgazdasági területek műholdas felvételeit, és arra a következtetésre jutott, hogy az ukrán gazdák 2022-ben 30%-kal kevesebb tavaszi vetésterületet vetettek be.

A Maxar előrejelzése szerint a 2022-es kukoricatermés 54%-kal, a napraforgótermés pedig 40%-kal csökken a 2021-es termesztési időszakhoz képest.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!