Már sérültjei is vannak az izlandi vulkánturizmusnak

2022. augusztus 5. – 20:13

Már sérültjei is vannak az izlandi vulkánturizmusnak
A Fagradalsfjall tűzhányóból kiömlő lávát nézik emberek – Fotó: Marco Di Marco / AP / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Több ember megsérült Izlandon azok közül, akik élőben akarták megnézni a Fagradalsfjall vulkán kitörését a Reykjanes-félszigeten, írja az Iceland Review. Egyikük bokatörést szenvedett, a parti őrség helikopterével szállították kórházba. Rajta kívül többen is segítségre szorultak kisebb sérülések miatt.

Bár a hatóságok felhívták a figyelmet arra, hogy a túra hosszú, nem való mindenkinek, sokan megfelelő felszereltség vagy edzettség híján vágtak neki a 17 kilométeres távnak. Alapvető dolgokat, például zseblámpát sem pakoltak a hátizsákjukba, és rájuk sötétedett. Olyanok is voltak, akik tiltott terepre hajtottak autójukkal, több sofőrt megbírságoltak.

A gázmérgezés is fokozott kockázatot jelent, ezért azt tanácsolják a látogatóknak, hogy a gyerekeket és a házikedvenceket inkább hagyják otthon.

A Reykjavíktól 32 kilométerre található Fagradalsfjall vulkán szerdán tört ki. Vörös kódot hirdettek ki, ami azt jelenti, hogy repülőgépekkel nem lehet átrepülni fölötte, csak helikopterek közelíthetik meg a helyszínt.

Szakértőnk, Dr. Harangi Szabolcs azt írta, hogy július 30-án, szombat délben váratlanul elkezdődött egy erős földrengésraj, három nap alatt több mint tízezer földmozgást regisztráltak, azaz szinte folyamatosan rengett a föld a térségben. A legerősebb földmozgás vasárnap délután történt, erőssége 5,4 magnitúdó volt, ami a tengerparti Grindavík településen megmozgatta a házakban lévő tárgyakat, és kisebb riadalmat keltett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!