Nancy Pelosi: Amerika nem fogja cserben hagyni Tajvant

2022. augusztus 3. – 06:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke kedden késő este érkezett Tajvanra, másnap a tajvani parlament elnökével, majd pedig Caj Ing-ven tajvani elnökkel találkozott. Pelosi tajvani útja óriási diplomáciai botrányt kavart a Távol-Keleten, a kínai vezetés élesen tiltakozott az amerikai politikus látogatása ellen. Válaszul a kínai hadsereg három napos éles hadgyakorlatba kezd csütörtöktől, kedd este pedig 21 kínai katonai gép sértette meg a sziget légterét. A kínai külügyminisztérium az amerikai politikus látogatása súlyosan fenyegeti a békét és a stabilitást a Tajvani-szorosban, valamint árt a kínai-amerikai kapcsolatoknak.

Pelosi arról beszélt a találkozón, hogy a mostani küldöttség azért utazott Tajvanra, hogy egyértelművé tegyék, nem fogják cserben hagyni Tajvant, és büszkék Amerika és Tajvan nagy múltra visszatekintő barátságára. Az amerikai politikus úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok Tajvannal való szolidaritása fontosabb, mint valaha, ez is a látogatásának egyik üzenete. Pelosi szerint az Egyesült Államok 43 éve ígéretet tett, hogy mindig Tajvan mellett fog állni. Amerika továbbra is elszánt, hogy megőrizze a demokráciát Tajvanon és a világ többi részén. A megbeszélés alatt a tajvani elnök kitüntette Pelosit, amiről a házelnök azt írta a Twitteren, hogy „Amerikai erős és tartós barátságának a szimbóluma.”

Caj Ing-ven megköszönte Pelosinak a látogatását, majd hozzátette, hogy minden megtesznek azért, hogy fokozza védelmi kapacitásait. A demokrata politikust Tajvan egyik legrégebbi barátjának nevezte, és „szívből jövő háláját fejezte ki iránta”. A fokozódó katonai fenyegetés ellenére Tajvan nem fog meghátrálni, jelentette ki az tajvani elnök. Ragaszkodnak szuverenitásukhoz, és továbbra is kiállnak a demokratikus berendezkedés védelméért. Mindent tesznek azért, hogy fenntartsák Tajvan békéjét és stabilitását, a világ összes demokratikus országával készek együttműködni a demokratikus értékek védelmében.

Kína bohózatnak nevezte Pelosi tajvani útját

A tajvani védelmi minisztérium álláspontja szerint a kínai hadgyakorlat felér egy tengeri és légi blokáddal. A hadgyakorlat Kína azon szándékát demonstrálja, hogy elpusztítsa a térség békéjét és stabilitását. Tajvan azonnal és megfelelően fog reagálni a hadgyakorlatokra, közölték. A tajvani külügyminisztérium a nemzetközi rend megsértésével és „pszichológiai hadviseléssel” vádolta Kínát.

Közben Oroszország és Észak-Korea elítélte Pelosi tajvani látogatását. Az észak-koreai állami médiában megjelent közlemény szerint a demokrata politikus tajvani útja „komoly aggodalmat kelt a nemzetközi közösségben”, és Tajvan kérdése Kína belügyének számít. A moszkvai vezetés agresszív provokációnak minősítette Pelosi látogatását. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a látogatással Washington szándékosan bosszúságot akart okozni Kínának.

Vang Ji kínai külügyminiszter szerdán „bohózatnak” nevezte Pelosi tajvani útját, és arra figyelmeztetett, hogy „akik a tűzzel játszanak, elpusztulnak.” Vang Ki szerint az Egyesült Államok a demokrácia ürügyén megsértette Kína szuverenitását.

Miért van ekkora balhé abból, hogy Nancy Pelosi elment Tajvanra?

A Kínai Népköztársaság 1949 óta dolgozik azon, hogy kiterjessze hatalmát a polgárháborúban vesztes frakció által birtokba vett, mára lényegében független országgá vált szigetre – ha kell, katonai erővel. A Tajvan feletti szuverenitáshoz Kína annyira ragaszkodik, hogy elvárja a világ országaitól az „egy Kína” elv elfogadását, azaz hogy Tajvan a Kínai Népköztársaság része. Komolyabb katonai manővereket ugyanakkor 1996 óta nem folytatott Tajvan környékén. Pelosi a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki Tajvanra érkezett Newt Gingrich házelnök 1997-es látogatása óta.

Frissítés: Cikkünkben eredetileg helytelenül azt írtuk, hogy Pelosi országként hivatkozott Tajvanra.

(CNN, Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!