A Kreml reméli, hogy megjön a turbina, aminek hiányára hivatkozva csökkentették az Északi Áramlat 1 teljesítményét

2022. július 28. – 13:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kreml „reméli”, hogy az Északi Áramlat 1 orosz gázvezeték működéséhez szükséges turbinája hamarosan megérkezik az orosz Portovaya gázkompresszorállomásra, és azt be tudják üzemelni, mondta Vlagyimir Putyin sajtósa, Dmitrij Peszkov. A korábbi orosz sajtóthírek szerint a turbinát időközben visszaszállították Kanadából Németországba.

Tíznapos, előre tervezett karbantartási munkák után július 21-én gond nélkül újraindult a földgázszállítás az Oroszországot és Németországot a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat 1 gázvezetéken. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem igazolódtak be a nyugat-európai félelmek, és Vlagyimir Putyin orosz elnök a nyílt és burkolt fenyegetések ellenére nem kapcsolta le a gázt.

Ezzel együtt nem arról van szó, hogy Európa fellélegezhetne. Az Északi Áramlat június óta eleve csak 40 százalékos kapacitással működött, és az újraindítás után is csökkentett módban áramlik rajta a gáz. Emellett több más vezetéken is alig csordogál az orosz nafta, az elmúlt hetekben mindössze harmad–negyedannyi orosz gáz érkezett Európába, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A Gazprom arra hivatkozva csökkentette a vezeték teljesítményét, hogy egy, a fentebb említett gázszállításra használt turbina az országra az ukrajnai háborúzás miatt kivetett kereskedelmi szankciók miatt nem térhetett vissza Oroszországba Kanadából, ahol a német Siemens szervizelte az eszközt. A német kormány szerint ez csak ürügy volt, és az oroszok azért csökkentették a szállítást, hogy ezzel felhajtsák a gázárakat, és zsarolják az uniós vezetőket. Minderről itt írtunk bővebben. (Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!