Olena Zelenszka: Bucsa után megértettük, hogy a háború célja mindannyiunk kiirtása

2022. július 27. – 12:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú portrét közölt az ukrán elnök feleségéről a Vogue, Olena Zelenszka a magazinnak beszélt a háborúról, Zelenszkij elnökhöz fűződő kapcsolatáról és arról is, hogy miért utazott nemrég inkognitóban Washingtonba. „Valami olyasmit kérek, amit sosem akartam kérni: fegyvereket kérek – olyan fegyvereket, amelyeket nem arra használnának, hogy háborút folytassanak valaki más földjén, hanem arra, hogy megvédjék az otthonukat és a jogot, hogy abban az otthonban élve ébredjenek fel” – mondta Olena Zelenszka miközben egy négyéves, Down-szindrómás gyerek fotóját mutatta nem hivatalos látogatásán az Egyesült Államokban, amikor találkozott Joe Biden amerikai elnökkel, Jill Biden first ladyvel és Antony Blinken külügyminiszterrel.

Olena Zelenszka a magazinnak hosszan beszélt arról is, a háború első pár hetében meg voltak döbbenve azon, ami történik.

Bucsa után megértettük, hogy ennek a háborúnak a célja mindannyiunk kiirtása. Ez a megsemmisítés háborúja

– mondta az ukrán first lady. Zelenszka beszélt arról is, hogy korábban tudatosan maradt a háttérben és szerepelt keveset nyilvánosan, de a háború miatt a frontdiplomácia felé fordult. A Vogue-nak azt is mondta, hogy ukrán nők tízezrei harcolnak az országért a háborúban. A cikkhez a fényképeket a portréi révén világhírű Annie Leibovitz készítette, köztük ezt a nagyon erős képet a házaspárról:

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!