A legfontosabb vasárnapi hír az volt, hogy az oroszok előbb tagadták az odesszai kikötő rakétázását, aztán büszkélkedtek vele

Előbb tagadta, vasárnap már elismerte az orosz védelmi minisztérium, hogy orosz rakéták érték el az odesszai kikötőt szombaton. A változást az magyarázhatja, hogy a jelenlegi orosz nyilatkozat szerint valójában egy ukrán hadihajót semmisítettek meg.

„A hajójavító üzem területén lévő hadihajó semmisült meg, amelyen a kijevi rezsimnek küldött amerikai Harpoon rakéták voltak” – idézte a Ria Novosztyi az orosz védelmi minisztériumot, amely elismerte, hogy orosz hadihajóról indították el a rakétákat.

Az ukrán Unian szerint azonban a kikötőben gabona kiszállítására készülő hajó várakozott. A rakétatámadás egy nappal azután történt, hogy Ukrajna és Oroszország – Törökország és az ENSZ közreműködésével – megállapodást írtak alá az ukrán kézen meredt kikötők blokádjának megszüntetéséről, lehetővé téve a gabona exportját – miután több millió tonna ukrán búza hiányzik a világpiacról, ami a búza világpiaci árának megugrásához vezetett.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!