Szemtanúk szerint Trump 187 percig nézte tétlenül a Capitolium ostromát

2022. július 22. – 11:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump volt amerikai elnök 187 percig tétlenül figyelte, ahogy a hívei előtt elmondott, gyújtó hangvételű beszéde után az emberek megrohamozzák az amerikai törvényhozás székhelyét, pedig megállíthatta volna az eseményeket – mondták szemtanúk a Capitolium elleni támadás kivizsgálására létrehozott kongresszusi különbizottság legutóbbi meghallgatásán helyi idő szerint csütörtökön. Trump az étkezőasztalnál ülve nézte a tévét, ahol élőben közvetítették a tavaly január 6-ai eseményeket, miközben gyermekei és legközelebbi tanácsadói is hiába kérték, hogy vessen véget az erőszaknak – mondta Elaine Luria demokrata képviselő. „Azonnal el kell ítélnie ezt a hülyeséget” – írta Trump legidősebb fia Mark Meadowsnak, a Fehér Ház akkori kabinetfőnökének, hozzátéve, hogy apja teljes eddigi munkája veszhet kárba, ha rosszabbra fordul a helyzet.

Trump végül 187 perccel később, videóüzenetben kérte az embereket, hogy térjenek haza. A Capitolium ostromában öten meghaltak és sokan megsebesültek, köztük legalább 140 rendőr. Az események miatt késett Joe Biden elnök választási győzelmének hitelesítése. A zavargásokban részt vevők nagy része, és maga Donald Trump sem ismerte el a republikánus elnök választási vereségét, és csalást emlegetve azt követelte, hogy ne hitelesítsék a választási eredményt.

A támadás ügyében eddig több mint 850 ember ellen emeltek vádat, és 325 beismerő vallomás született.

Adam Kinzinger, a különbizottság egyik republikánus képviselője szerint Trumpnak egyáltalán nem állt érdekében megfékezni a feldühödött embereket. „A tömeg meg akarta valósítani Trump elnök céljait, persze, hogy nem lépett közbe” – jegyezte meg Kinziger, akinek korábban a családja is kiakadt, amiért kritizálta Trumpot.

Matthew Pottinger, Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának egyik helyettese, és Sarah Matthews, a sajtófőnök helyettese a meghallgatáson – Fotó: Jonathan Ernst / Reuters
Matthew Pottinger, Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának egyik helyettese, és Sarah Matthews, a sajtófőnök helyettese a meghallgatáson – Fotó: Jonathan Ernst / Reuters

Matthew Pottinger, Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának egyik helyettese, valamint Sarah Matthews, a sajtófőnök helyettese is szemtanúja volt az eseményeknek. A támadást követő órákban mindketten felmondtak. Matthews a bizottsági meghallgatáson megjegyezte:

ha az elnök bármit is akart volna mondani, azonnal megtehette volna, hiszen percek alatt össze tudták volna csődíteni a sajtót.

A meghallgatások szeptemberben folytatódnak. A hét demokrata párti és két republikánus képviselőből álló különbizottság egy éve vizsgálja a támadás ügyében, és eddig több mint ezer tanút hallgatott meg, illetve több tízezer dokumentumot gyűjtött össze.

A vizsgálóbizottság munkájáról itt írtunk részletesen, ahogy arról is, hogy a volt elnök büntetőjogi felelősségre vonására a kemény részletek ellenére is kicsi az esély. Trump büntetőjogi felelősségét egyébként Georgia államban külön eljárásban vizsgálják.

Mindenesetre a vizsgálat következményeinek óriási tétje lehet, ugyanis a republikánusok több államban nem is titkolják, hogy a 2024-es elnökválasztási eredmények adminisztratív befolyásolására készülnek.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!