Srí Lankán az elüldözött elnök pártjának jelöltje vette át az ország vezetését

2022. július 20. – 10:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ranil Vikremeszinghe ügyvivő elnököt és miniszterelnököt választotta meg államfőnek a Srí Lanka-i parlament szerdán. A múlt héten az előző elnök, Gotabaja Radzsapaksza elmenekült a csőd szélén álló országból, miután tüntetők megrohamozták, majd felgyújtották a rezidenciáját. Radzsapaksza végül Szingapúrból küldte el lemondólevelét.

A lakosság az eddigi elnököt teszi felelősség Srí Lanka történelmének legsúlyosabb gazdasági válságáért. A 22 millió lakosú országban 56 százalékos az infláció, már hónapok óta áldatlan állapotok uralkodnak az élet szinte minden területén. Nincs benzin az országban, ami miatt az alapvető szolgáltatások is leálltak, élelmiszerhiány lépett fel, az egészségügy az összeomlás szélén táncol, sok helyen hiányoznak az alapvető gyógyszerek. A Srí Lanka-i helyzetről részletesen ebben a cikkünkben írtunk.

A törvényhozás titkos szavazással döntött az új elnök személyéről, aki Gotabaja Radzsapaksza előző államfő bukása után kivezetheti az országot a politikai, gazdasági és humanitárius válságból. A 225 képviselő három jelölt közül választhatta ki az új elnököt, aki 2024-ig, a jelenlegi ciklus végéig maradhat hivatalban.

Az elnöki posztra Ranil Vikremeszinghe ügyvivő elnök és miniszterelnök volt a legesélyesebb jelölt. Őt Radzsapaksza pártja, a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező SLPP támogatta. A 73 éves politikust viszont sokan éppen azért nem látnák szívesen államfőként, mert a bukott elnök politikai utódjának tartják. Megfigyelők szerint győzelme esetén kemény intézkedések és további tüntetések várhatók.

Ranil Vikremeszinghe a parlamenti szavazáson 134 szavazattal, 82 ellenében győzte le legfőbb riválisát, a 63 éves Dullasz Alahapperummát. A korábbi oktatási minisztert a legnagyobb ellenzéki párt támogatta, de az elmúlt napokban több kisebb párt is felsorakozott mögötte, és egyfajta konszenzusos jelöltként tekintettek rá. A harmadik jelölt az 53 éves Anura Kumara Disszanajake volt, akit egy kis baloldali párt állított versenybe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!