Több ezer hektáron ég Dél-Európa

2022. július 17. – 18:45

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint tizennégyezer embert evakuáltak Franciaországban az utóbbi napok erdőtüzei miatt – írja az MTI. Az ország déli részén 37-40 fokot is mértek, a heves szél miatt pedig több mint tízezer hektárra kiterjedt a tűz.

Spanyolországban több régiójában 42 fok lehet a napokban, a III. Károly intézet szerint pedig több mint 360 halálesetet okozhattak már az idei nyár hőhullámai. Miután egy madridi utcaseprő munkavégzés közben halt meg hőgutában, engedélyezték a köztisztasági dolgozóknak, hogy este dolgozzanak.

Portugáliában szintén erdőtüzek tombolnak, az ország egészségügyi minisztériuma szerint csak az utóbbi egy héten több mint hatszáz ember halt meg a hőhullám következtében. Olaszországban is hasonló a helyzet, csak Szicíliában három helyen ég a növényzet.

Görögországban csak vasárnapra virradóra 119 erdőtüzet jelentettek, a tűzoltóság szerint pedig nagy az esélye, hogy újabbak törjenek ki, elsősorban Attika régióban. Nagy-Britanniára hétfőtől jósolnak hőhullámot, az ország történetében először lehet 40 fok feletti hőmérséklet.

A horvát erdőtüzekről itt, a franciákról itt, a portugál helyzetről pedig itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!