Nem Kevin Spacey lesz a magyar tatárjárásos film főszereplője

2022. július 14. – 17:06

Másolás

Vágólapra másolva

Nem Kevin Spacey lesz a magyar rendezésű „1242 – A Nyugat kapujában” című film főszereplője, miután a színészt szexuális zaklatással és szexuális erőszakkal is vádolják az Egyesült Királyságban, írja a Variety Bill Chamberlainre, a film producerére hivatkozva.

A film a történelemnek azt az időszakát idézi meg, amikor a Magyar Királyság seregét a mongolok a muhi csatában legyőzték. A produkcióban Spacey egy olasz bíborost, a film egyik főgonoszát játszotta volna.

A filmet Soós Péter magyar filmrendező rendezi, a tervek szerint október 17-én kezdődik a forgatás, ami két hónapig fog tartani. A Nemzeti Filmintézet döntőbizottsága több mint 1,2 milliárd forintos támogatást szavazott meg a tatárjárás idején játszódó történelmi filmnek. Erről bővebben itt írtunk.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki fogja Spacey helyett játszani a főszerepet, de Chamberlain szerint már tárgyalnak valakivel, és belátható időn be is jelentik.

Spacey ellen négyrendbeli szexuális zaklatás és egy rendbeli beleegyezés nélküli szexuális tevékenységre való rábírás miatt emeltek vádat az Egyesült Királyságban. Spacey csütörtökön Londonban mind az öt vádpontban ártatlannak vallotta magát. Az Egyesült Királyságban jövő év június 6-án áll bíróság elé, a tárgyalás várhatóan három-négy hétig tart majd.

A színész új filmjének, a „Peter Five Eightnek” előzetesét májusban mutatták be, a film producerei kiálltak Spacey mellett:

„vannak, akik azt kívánják, hogy ne játsszon, de ők vannak kisebbségben a rajongókkal szemben, akik világszerte várják, hogy egy évtizedek óta kedvelt művész visszatérjen a filmvászonra”.

A szexuális zaklatások egy része még Spacey londoni Old Vic színházban töltött éveire nyúlik vissza. 2004-2015 között művészeti igazgatóként dolgozott az intézményben. A színház belső vizsgálatot indított a panaszok miatt, a BBC szerint 20 áldozat jelentkezett is, akik azt állították, hogy a színész nem megfelelő módon viselkedett velük szemben.

A 62 éves Oscar-díjas amerikai színész pályafutása a 2017-ben ellene felmerült szexuális zaklatási vádak miatt félbeszakadt. A színészt többen is megvádolták, köztük Anthony Rapp, aki azt állította, hogy a nyolcvanas években, amikor még csak 14 éves volt, Spacey kihasználta és szexuálisan zaklatta egy partin. A színész ellen indult független vizsgálatok kiderítették, hogy a vele dolgozók széles körben szexuális zaklatásnak voltak kitéve.

Spacey-t a botrány kirobbanása után a Kártyavár (House of Cards) című Netflix-sorozatból és számos más produkcióból is eltávolították. Spacey-nek és produkciós cégének több mint 30 millió dolláros (kb. 11 milliárd forintos) kártérítést kell fizetnie a Kártyavárt gyártó stúdiónak. Az egyetlen büntetőeljárást, amelyet szexuális szeméremsértés miatt indítottak ellene, miután állítólag egy 18 éves férfit molesztált, 2019-ben megszüntették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!