Egymillió fős ukrán sereg foglalná vissza az ország déli részét

2022. július 11. – 09:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna egymillió fős, nyugati fegyverekkel felszerelt haderőt vonultat fel a déli területek visszafoglalására – közölte az ország védelmi minisztere, írja a Sky News.

Olekszij Reznyikov a The Timesnak azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök kulcsfontosságúnak tartja a megszállt tengerparti területek visszaszerzését, mivel azok rendkívül fontosak az ukrán gazdaság számára.

Fotó: Miguel Medina / AFP or licensors
Fotó: Miguel Medina / AFP or licensors

„Az elnök utasításba adta a haditervek elkészítését. Ezt követően a vezérkar meghatározza, hogy a cél eléréséhez mire van szükségünk” – mondta Reznyikov. „Ez az én feladatom. Tartom a kapcsolatot partnerországokban lévő kollégáimmal, a tábornokaink elmondják, hogy miért van szükségünk egyes fegyverekre, és ezután születik róluk döntés.”

Reznyikov dicsérte a nyugati partnerei – különösen Ben Wallace brit védelmi miniszter – segítségét az ukrán fegyverzet utánpótlásában és korszerűsítésében, ugyanakkor bírálta a fegyverek érkezésének szerinte lassú folyamatát.

A délen várható ukrán offenzíváról is beszéltünk Rácz András Oroszország-szakértővel a hadi helyzetet elemző cikkünkben, bővebben itt>>>

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!