Több nőt is begináztattak a német szociáldemokraták berlini buliján

2022. július 8. – 21:57

frissítve

Több nőt is begináztattak a német szociáldemokraták berlini buliján
A Tipi nevű rendezvényközpont Berlinben – Fotó: www.tipi-am-kanzleramt.de/

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább nyolc nő italába került öntudatvesztést okozó kábítószer a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) múlt szerdai berlini buliján, amit a kancellári hivatal mellett felállított sátorban tartottak, írja a Tagesspiegel a birtokába került belső levelezés alapján.

Múlt hét szerdán tartotta az SPD parlamenti frakciója szokásos éves buliját a kancellári hivatal tőszomszédságában álló hatalmas cirkuszi sátorban, ahol kétezer ember is elfér. A Tipi nevű hely máskor színházként működik és egyéb rendezvényeknek is helyt ad.

A partin most „csak” ezer ember vett részt, mert a koronavírus miatt idén inkább csak a párthoz tartozó vendégek, Bundestag-képviselők, munkatársak, választókerületi képviselők kaptak meghívást. A bulin ott volt a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellár is.

A Tagesspiegel birtokába került SPD-s belső levelezésből az derül ki, hogy a bulin több nő is öntudatlan állapotba került – nagy valószínűséggel az italába csempészett kábítószer miatt, ami nálunk leginkább gina vagy GHB néven ismert. Mathias Martin, a párt frakcióigazgatója az SPD-képviselőknek írt körlevelében a következőket írja:

„A nyári partinkon nyilvánvaló módon KO-cseppekkel (ez a ginához hasonlóan öntudatvesztést okozó szer német neve – a szerk.) támadtak a kolléganőinkre. Ez egy felháborító incidens, amelyet azonnal jelentettünk a Bundestag rendőrségének”.

Az SPD parlamenti frakciója azt javasolja, hogy az esetleges további áldozatok haladéktalanul tegyenek bejelentést a rendőrségen. Eddig nyolc lehetséges áldozatról tudni, egy esetnél teszttel is igazolták a tudatmódosító szer jelenlétét. A párt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

A GHB vízben oldva színtelen, szagtalan, sós ízű folyadék. Ez megkönnyíti azt, hogy a szert észrevétlenül bárki italába csempésszék. A GHB-t partidrogként, „folyékony exstasyként” is használják, mert növeli a libidót, oldja a gátlásokat, eufóriát okoz, de
erős nyugtató hatással is rendelkezik, így hamar védekezésre képtelen állapotba kerülhet az, akinek a szervezetébe jut. Ezek az emberek aztán szexuális visszaélések vagy más bűncselekmények áldozataivá válhatnak úgy, hogy a történekre nem is emlékeznek.

A budapesti vizes világbajnokságon részt vevő, 22 éves kanadai úszó, Mary-Sophie Harvey is ilyen drog áldozatává válhatott. A kanadai úszó azt állítja, hogy a visszautazásuk előtti este bulizni mentek a budapesti éjszakába, ahol több óra kiesett az emlékezetéből. Az úszó agyrázkódással, bokarándulással, és a testén további zúzódásokkal tért magához. Az esetet vizsgálja a vizes sportágak nemzetközi szövetsége (FINA).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!