Nem várt helyen nyílt meg a háború legújabb frontja: az orosz hússalátában

2022. június 30. – 14:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közhely, hogy ahogy általában a politikában, úgy a háború során az információs hadviselésben is különösen fontosak a szimbólumok, nem csoda, hogy az oroszok az elfoglalt városokban szinte azonnal felhúzták a zászlójukat és bevezették a rubelt, vagy hogy az ukránok szétlőtt orosz tankokat állítottak közszemlére Kijevben. Éppen ezért megszokott, hogy ilyen kiélezett helyzetben a legapróbb szimbolikus gesztusokat is nagy figyelem övezi – nem meglepő hát, hogy a beszámolók szerint nagy derültség fogadta, hogy a csütörtökön véget ért madridi NATO-csúcson épp „orosz stílusú burgonyasalátát”, azaz orosz hússalátát szolgáltak fel.

A különös választást több helyi újság is megjegyezte, és a fogást végül át is nevezték tradicionális salátává. A védelmi és külügyminisztereknek rendezett vacsorát felügyeli spanyol séf, José Andrés pedig meg is bolondította egy kicsit: az éttermei gyakorlatához hasonlóan paradicsomos gombócokat adott a salátához, és szolidaritása jeleként átnevezte ukrán salátává. A példáját egyébként több más étterem is követte.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!