Mégsem emeli hirtelen 300 ezer fölé a gyorsreagálású erők létszámát a NATO

2022. június 30. – 17:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Jens Stoltenberg NATO-főtitkár által belengetett, 300 ezres létszámú gyorsreagálású hadtest inkább távlati cél, a szervezet nem tudja azt egyik napról a másikra megvalósítani – írja NATO-tisztviselők nyilatkozata alapján a CNN.

Stoltenberg hétfőn jelentette ki, hogy meghétszerezné a gyorsan bevethető hadtestek létszámát. Ez a CNN-nek nyilatkozó tisztviselők szerint sok ország védelmi vezetését meglepte, mert valójában egy új, a jelenlegit leváltó modellről van szó, amit leghamarabb 2023-ban tudnak bevezetni.

„A tervezési folyamat során megtudtuk a tagállamoktól, hogy milyen létszámú erőkkel rendelkeznek, milyen készenléti állapotban vannak. Tehát a modell feltöltésének több iterációja lesz, de nem adnánk számadatokat egy modellhez, ha nem lennénk rendkívül biztosak abban, hogy ezeket a dolgokat meg tudjuk valósítani”

– mondta az egyik nyilatkozó. Az is kiderült, hogy az új modellben a sok katona a hazájában állomásozna, de krízis esetén készen állnának a gyors bevetésre.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!