Több mint száz év után először nem tudja teljesíteni Oroszország a külföldi államadósságát

2022. június 27. – 07:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1918 óta most fordult elő első alkalommal, hogy Oroszország nem tudta törleszteni az államadósságát – írja a Sky News. Bár Moszkva állítása szerint lenne pénzük arra, hogy kifizessék a devizában fennálló adósságukat, az ország ellen bevezetett pénzügyi szankciók miatt erre technikailag képtelenek: az orosz központi bank devizatartalékait befagyasztották, legnagyobb bankjait pedig kizárták a nemzetközi pénzügyi rendszerekből.

Közel 100 millió dollárnyi (azaz átszámítva majdnem 38 milliárd forintnyi) hitelkamat kifizetésének türelmi határideje járt le június 26-ról 27-re virradó éjjel. Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter viszont „bohózatnak” nevezte a helyzetet: „Mindenki azt jelenthet be, amit akar. De aki érti, mi folyik itt, tudja, hogy itt szó sincs fizetésképtelenségről.”

Az orosz energia exportjának köszönhetően ugyanis továbbra is súlyos dollármilliárdok folynak be az orosz államkasszába.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!