Oroszország Kijev provokációjának nevezte a kremencsuki bevásárlóközpontot ért támadást

2022. június 27. – 23:09

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország ENSZ-nagykövet helyettese, Dmitrij Poljanszkij a Telegram szerint azt sugallta, hogy az ukrajnai Kremencsukban lévő bevásárlóközpontot ért rakétatámadás „provokáció Kijev részéről”. A bevásárlóközpontot hétfő délután két orosz rakéta találta el, az épület kigyulladt, miközben több mint 1000 civil tartózkodott benne. Egyelőre legalább 13 halottról tudni.

„Meg kell várni, hogy mit mond a védelmi minisztérium, de már így is túl sok a szembetűnő ellentmondás. Erre van pont szüksége a kijevi rezsimnek, hogy a NATO-csúcstalálkozó előtt továbbra is Ukrajnára figyeljenek”

-fejtette ki álláspontját Poljanszkij.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!