A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője szerint Európának azonnal fel kell készülnie arra, hogy Oroszország teljesen leállíthatja a gázszállítást

2022. június 23. – 07:42

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője szerint Európának azonnal fel kell készülnie arra, hogy Oroszország ezen a télen teljes egészében leállíthatja a kontinensre irányuló gázszállításokat. Felszólította a kormányokat, hogy dolgozzanak a kereslet csökkentésén és az atomerőművek üzemben tartásán.

Fatih Birol úgy véli, az elmúlt hetekben a Kreml által karbantartási munkálatoknak nevezett szállításcsökkentés valójában a szélesebb körű csökkentések kezdete lehet, melynek célja, hogy megakadályozza, hogy az európai országok megfelelően fel tudják tölteni télre a tárolókat.

„Európának készen kell állnia arra az esetre, ha az orosz gázt teljesen elzárják” – mondta a Financial Timesnak adott interjújában. „Minél közelebb kerülünk a télhez, annál jobban megértjük Oroszország szándékait. Úgy vélem, a csökkentések célja, hogy Európa ne tudja feltölteni a tárolókat.”

Az EU országai próbálják feltölteni a gáztározóikat, a legnagyobb európai gazdaságként Németországnak például csak félig vannak feltöltve a készletei, és remélik, hogy ezt novemberre sikerül felvinni 90 százalékra.

Az orosz gáztól való függés csökkentése vélhetően lassítja a zöld átmenetet, azaz a megújuló energiára való fokozatos átállást, mert tovább kell üzemben tartani, esetleg újra kell nyitni szénerőműveket és szénbányákat, és valószínűleg egyes atomerőművek üzemidejének meghosszabbítása is elkerülhetetlen lesz.

Birol szerint az energiakereslet csökkentésében az eddigieknél szigorúbbnak kell lenniük az európai kormányoknak, tehát az ipari szereplők és akár a lakosság részéről is több spórolásra lehet szükség.

(Guardian)