Lemond a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Orbán egykori legszorosabb szövetségese

2022. június 21. – 08:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jarosław Kaczyński, aki ezentúl csak a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnökeként akarja folytatni munkáját – írta az MTI.

A politikus a lemondási szándékát a PAP lengyel hírügynökségnek adott, kedd reggel közölt interjújában jelentette be.

„Benyújtottam lemondásomat a kormányfőhöz, el is fogadta. Tudomásom szerint az államfő is aláírta.” Kaczyńskit a kormányfőhelyettesi poszton Mariusz Błaszczak nemzetvédelmi miniszter váltja fel.

Kaczyński már tavaly októberben kilátásba helyezte lemondását, akkor azt mondta, hogy már év elején távozik posztjáról. Döntését a keddi beszélgetésben is a PiS hatékonyabb irányításának szükségességével hozta kapcsolatba a jövő ősszel esedékes parlamenti választások előtt. Megerősítette, hogy távozását az ukrajnai háború miatt halasztotta el eddig.

A Kaczyński vezette PiS az Orbán-kormány egyik legszorosabb szövetségese volt, az ukrajnai háborúban azonban eltérő álláspontjaik voltak, így a lengyel politikus határozottan kritizálta is a magyar kormányfőt.

Varsó határozottan kiállt Ukrajna mellett, és elítélte az orosz agressziót, támogatta a szankciókat, mielőbb igyekezett megválni az orosz energiahordozóktól, miközben Budapest ezekben jóval visszafogottabb volt, és az Oroszország elleni szankciókat is kritizálta, sőt, az orosz állammal szoros szimbiózisban élő Orosz Pravoszláv Egyház KGB-s múltú pátriárkáját, Kirillt is megvédte attól, hogy nemzetközi szankciós listára kerüljön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!