Oroszország nem ellenzi Ukrajna uniós csatlakozását

2022. június 18. – 07:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az EU nem katonai szervezet, katonapolitikai blokk, ellentétben a NATO-val, ezért mindig is azt mondtuk (.), semmi kifogásunk nincs ellene. Bármely ország szuverén döntése, hogy csatlakozik-e egy gazdasági egyesüléshez vagy sem, és az adott gazdasági egyesülésen múlik, hogy vegyen-e fel új államokat a tagjai közé vagy sem” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

Szerinte az ukrán gazdaság szerkezete nagyon nagy támogatásokat igényel, és ha Ukrajna nem védi meg a belső piacát, akkor végül félgyarmattá válik. Nem tartotta valószínűnek, hogy a szomszédos ország visszaállítja majd az elveszett repülőgépgyártását, hajógyártását, elektronikai iparát és más kritikus iparágait, mert az európai óriások nem fognak versenytársat teremteni maguk számára. Lehetségesnek nevezte, hogy Ukrajnában „valamiféle összeszerelő gyártás” megvalósítható.

„Mi mindig is elleneztük az ukrán terület katonai birtokba vételét, mert ez veszélyezteti a biztonságunkat, ez ellen léptünk fel, de ami a gazdasági integrációt illeti, kérem, az Isten szerelmére, ez az ő döntésük” – mondta.

Putyin szerint Oroszország abban érdekelt, hogy minden szomszédja jólétben éljen, és „elkerülhetetlennek” nevezte a kapcsolatok helyreállítását. Bírálóan szólt ugyanakkor az ukrán elitről, amely szerinte az ország „civilizációs választásáról” valójában meg akarja védeni a pénzt, amit a néptől ellopott. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!