Befutott Kijevbe Scholz, Macron és Draghi vonata

2022. június 16. – 10:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz miniszterelnök egy éjjeli vonattal megérkezett Kijevbe, hogy személyesen demonstrálják elkötelezettségüket Ukrajna mellett. Sokkal kisebb médiafelhajtás közepette, de szintén Kijevbe érkezett Klaus Iohannis román államfő is.

Draghi, Macron és Scholz még a kijevi vonaton – Fotó: Ludovic Marin / AFP
Draghi, Macron és Scholz még a kijevi vonaton – Fotó: Ludovic Marin / AFP

Az utazás megszervezése több hetet vett igénybe; a nyilvánvaló biztonsági kihívások mellett részben azért is, mert a német kancellár sokáig hezitált a látogatásról való döntéssel. A közös utazás elsősorban Scholz részéről fontos jelzés, mivel Kijev a közelmúltban többször is bírálta Németországot azért, mert csak nagy késéssel szállították le a kelet-ukrajnai harcokban létfontossággal bíró nehézfegyvereket. Scholz korábban bejelentette, hogy „csak akkor utazik Ukrajnába, ha konkrét ajánlatot tud magával hozni”; német lapok szerint ez a „konkrét ajánlat” 88 darab Leopard 1 harckocsi és száz Marder gyalogsági harcjármű azonnali szállítását jelentheti.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!