Az orosz külügyminiszter szerint Ukrajna akadályozza a gabonaexportot

2022. június 9. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Ukrajna késlelteti a gabonaexportot azzal, hogy nem távolítja el az aknákat fekete-tengeri kikötőiből, miközben „militarista retorikával” vádolja Kijevet.

Lavrov szerint az orosz hadsereg már több mint egy hónapja naponta kijelöl biztonságos átjáró folyosókat, amiket bármelyik hajó használhatná mindenféle akadályoztatás vagy veszélyeztetés nélkül. Ukrajna meg erre azt mondta, neki „biztonsági garanciákra” van szüksége, mielőtt megkezdené a szállítmányozást. (BBC)

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!
ÉLŐ
Megpróbálják leválasztani Dobrev Klárát Gyurcsány Ferencről - élőben a lemondásról